Minden ágazatban nőttek a bérek, legnagyobb mértékben az egészségügyben

Átlagosan bruttó 30-40 ezer forinttal nőttek a fizetések májusban az egy évvel korábbihoz képest a különböző ágazatokban. A legnagyobb mértékű, majdnem 20 százalékos béremelés az egészségügyben történt, ott 110 ezer forinttal emelkedett az átlagfizetés – írta pénteki számában a Magyar idők.

    Jelentősen, 10 százalék felett nőtt az átlagkereset minden ágazatban idén májusra az egy évvel korábbihoz képest – közölte a napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva. Ezt aközben hajtották végre a munkaadók, hogy a létszám is nőtt, aminek az ágazati szereplők szerint a munkaerő megtartása az oka, mivel nagy a konkurencia a foglalkoztatók között ezen a téren.

A legnagyobb mértékben az állam emelt bért a vizsgált időszakban. Az egészségügyben például soha nem látott, 19,4 százalékos felzárkózást mért a KSH – emelte ki a Magyar Idők. Tavaly májusban 270 ezer forint körül volt az ágazatban a bruttó átlagbér, idén viszont már 323 ezer forint körül mozgott. A közigazgatásban dolgozók 35 ezer forintos emelésben részesültek, és jelentősebb béremelkedést mértek a szociális ágazatban, ám ott még így is bőven a nemzetgazdasági átlag alatt keresnek – olvasható a cikkben.

A versenyszférában az év első felében a bértárgyalások során kialkudott emeléseket tapasztalt a KSH; átlagosan 10-14 százalékkal nőttek a jövedelmek. Korábban a szakszervezetek és a munkaadók is a szakemberhiányt említették a bérrendezés legfőbb okaként.

A versenyszférában az információs és kommunikációs ágazatban emelkedtek a keresetek a legnagyobb mértékben, átlagosan bruttó 55 ezer forinttal. Az 515 ezer forintra nőtt átlagkeresettel – a pénzügyi és biztosítási tevékenységgel holtversenyben – a legjobb jövedelmeket ezen a területen lehet elérni. Átlagosan jóval 400 ezer forint feletti összegeket lehet keresni még a tudományos és műszaki területeken, valamint az energetikai szektorokban. A versenyszférában a hagyományosan munkaerőhiányos ágazatok foglalkoztatói figyeltek oda leginkább a bérezésre: a turizmus-vendéglátás, az építőipar, valamint az egyéb ipari területek cégei általában bőven 10 százalék feletti felzárkóztatást hajtottak végre – áll a cikkben.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com