Romániának volt a legnagyobb arányú lakosságvesztése az EU-ban

Az Európai Unió országai közül Romániának volt a legnagyobb arányú lakosságcsökkenése az utóbbi évtizedet figyelembe véve: állampolgárainak 17 százaléka távozott külföldre, az elvándorlási arány dinamikája tekintetében pedig világszinten a második helyen áll, Szíria után – mutatott rá Luciana Lăzărescu, a romániai bevándorlók beilleszkedését vizsgáló szervezet kutatója.

A szakember a fiatal munkaerő mobilitásáról szóló, Bukarestben rendezett nemzetközi konferencián vázolta fel a romániai migrációs folyamatokat. Az ENSZ becslései szerint az ország uniós csatlakozása azaz 2017 óta már 3,4 millió román állampolgárságú távozott  el az országból, hogy külföldön tartózkodjon a továbbiakban. Az Európai Unión belül Romániában az egyik legalacsonyabb a nem uniós rezidensek aránya – a lakosság 0,3 százaléka –, ennél csak Szlovéniában és Szlovákiában alacsonyabb az arány. A Romániába érkező bevándorlók alig 9 százaléka jön munkaszerződéssel: a legtöbben (43 százalék) családegyesítés címén vagy egyetemi hallgatókként kérnek tartózkodási engedélyt. Luciana Lăzărescu elmondása alapján Románia nem vonzó az Európán kívülről érkező személyek számára, akiket a nyelvi akadályok mellett az alacsony bérezés és a beilleszkedésüket segítő intézmények hiánya is elbátortalanít abban, hogy itt telepedjen meg.

Az országos statisztikai intézet február közepén közölte: tavaly csaknem 70 ezerrel csökkent Románia lakossága, és ez a szám 25 százalékos növekedést jelent az előző évi népességfogyáshoz képest.A természetes népszaporulat 25 éve, 1992-ben került negatív tartományba Romániában, azóta egyre súlyosbodik a népességfogyás, a szakemberek pedig a mutatók további romlására számítanak.

Forrás: kornika.ro
Fotó: pexels.com (stock)



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com