Metrófelújítás – Tavasztól lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere állomást

Folytatódik a 3-as metró felújítása: tavasztól lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere állomást, a Nagyvárad tér és a Lehel tér között ősztől zárják le a metróvonalat – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV csütörtökön az MTI-t.

Közleményük szerint a 3-as metróvonal rekonstrukciója az északi szakasz felújítása után most a déli részen zajlik. Ez a tervek szerint őszre véget ér, így Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között is teljesen felújított, korszerű állomásokon keresztül lehet majd utazni.

A déli vonalrész átadása után, várhatóan ősszel indul a középső szakasz felújítása: ekkor a Nagyvárad tér és a Lehel tér között zárják le a metróvonalat a forgalom elől. Ugyanakkor már előzőleg elkezdődik négy megálló rekonstrukciója: az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson márciustól, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomáson pedig júliustól az őszi teljes lezárásig megállás nélkül haladnak át a szerelvények.

Az egyes változásokhoz kapcsolódóan a BKK és a BKV Zrt. részletes tájékoztatást ad majd, kitérve az ajánlott útvonalakra és átszállási pontokra is. A metrópótlással kapcsolatban minden fontos információ elérhető a www.bkk.hu/m3felujitas címen a “Forgalmi információk” és az “Interaktív térkép” menüpont alatt – közölték.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI/Mohai Balázs



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com