Metrófelújítás – BKV: bontási munkálatok folynak a 3-as metró középső szakaszán

Bontási munkálatokat végeznek a 3-as metróvonal középső szakaszán, a koronavírus miatti járványhelyzet egyelőre nem befolyásolja a munkavégzést – közölte a BKV hétfőn az MTI-vel.

A Népliget és a Kőbánya-Kispest állomás között zajló rekonstrukciós munkálatok mellett március elején elkezdődött a középső szakasz két állomásának korszerűsítése is. Az Arany János utca és Ferenciek tere állomáson már elbontották a fal- és álmennyezeti burkolatokat, a lejtaknában a szerkezet visszabontásán dolgoznak.

A BKV közleménye szerint az utastérből eltűntek a jellegzetes bútorok, a tájékoztató táblák, a hirdetések. A metróforgalom biztonságát nem zavaró üzemi területeken szintén elkezdődtek az építészeti- és gépészeti bontások. A bontott anyagokat hétvégén szállítják el a BKV Kőér utcai telephelyére.

A középső szakasz rekonstrukciója a Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák metróállomás lezárásával folytatódik, a tervek szerint júliusban. A megállók környezetében már elkezdődtek a felszíni közműkiváltások. A BKV kitért arra is, hogy a megszokottnál lényegesen kisebb közúti forgalom ezúttal kedvezőbb feltételeket teremt a munkavégzéshez, az ütemtervhez képest gyorsabban haladnak a víz-, csatorna és tűzcsap átépítések. A társaság hangsúlyozta, hogy a felújítás során kiemelten figyelnek a higiéniai előírások betartására, valamint a pandémiás időszakra vonatkozó javaslatokra, ezzel is óvva a munkavállalók egészségét.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com