Meteorit hullott szét Szlovénia és Horvátország légterében

Egy kisebb meteorit hullott szét péntek délelőtt a horvátországi és szlovéniai Isztria és Tengermelléki-fennsíki megyék fölött – adta hírül a helyi sajtó.

    A robbanás olyan erős volt, hogy a szlovéniai Novo Mestótól Fiumén (Rijeka) keresztül Zágrábban is lehetett hallani, és a földrengésmérők is érzékelték.
A horvát és a szlovén sajtóban több képet is közzétettek a meteoritról és a villanásról. A kőmeteorit másodpercenként több kilométeres sebességgel süvített át a Föld légkörén és végül 30 kilométer magasan hullott szét. A horvát sajtó szerint ha nem hullik szét, a fiumei öbölbe csapódik.
Herman Mikuz szlovén csillagász a helyi hírügynökségnek azt mondta: lehetséges, hogy nem semmisült meg teljesen a meteorit, és kerültek a földre belőle kődarabok. Ahhoz azonban, hogy azonosítani tudják a helyet, ahol ezek becsapódtak, előbb rekonstruálni kell a meteorit pályáját – tette hozzá.
Szlovéniában 2009-ben történt hasonló eset. A meteorit akkor az osztrák határhoz közeli, észak-szlovéniai Jesenice város felett zuhant le. Kutatók később három darabot is megtaláltak belőle a földbe fúródva, súlyuk 250 gramm és egy kiló között volt.
Jesenicében azóta minden évben űrfesztivált tartanak.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com