Mesterséges idegsejteket fejlesztettek ki brit kutatók

Mesterséges idegsejteket fejlesztettek ki brit kutatók, az apró “agyi chipek” olyan betegségek gyógyításához jelenthetnek új utakat, mint az Alzheimer-kór – írta a BBC hírportálja.

    A Bathi Egyetem kutatócsoportja a matematika, az informatikai és a chiptervezés kombinációjával keresett új módszert, hogy az idegsejtek természetes működését utánzó áramkört hozzanak létre. A neuronok jeleket továbbítanak az agy és a test többi szerve között.
A tudósok azért próbálkoznak mesterséges idegsejtek megalkotásával, mert azok olyan betegségek lehetséges gyógymódjaihoz vezethet el, amelyek során a neuronok károsodnak vagy elhalnak, mint az Alzheimer-kórban.
Alain Nogaret, az egyetem fizikai tanszékének professzora elmondta, tanulmányukban az az újdonság, hogy az agysejtek elektromos tulajdonságait szilíciumból készült szintetikus áramkörökben tudták reprodukálni.
“Mostanáig olyan volt a neuron, mint a fekete doboz, de kinyitottuk és belepillantottunk. Munkánk paradigmaváltást jelent, mert olyan módszert dolgoztunk ki, amellyel apró részletekig reprodukálhatók a valódi neuronok tulajdonságai” – magyarázta.
Az orvostudomány régóta szeretne olyan mesterséges neuronokat előállítani, amelyek választ tudnak adni az idegrendszerből érkező elektromos jelekre.
A kutatók kétféle neurontípust “másoltak le”, az egyik az agy hippokampusz nevű területéről származik, amely az emlékezésben játszik fontos szerepet, a másik típus a lélegzés irányításában fontos.

 

 

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com