Messi azt akarta, Neymar térjen vissza a Barcelonához

Lionel Messi azt szerette volna, ha korábbi csapattársa, Neymar nyáron visszatér a Barcelona labdarúgócsapatához.

A katalánok ötszörös aranylabdás argentin sztárja egy csütörtöki lapinterjúban azt mondta: “imádta volna, ha Neymar visszatér közéjük”.  A Barcelona csapatkapitánya kijelentette, tudja, hogy néhányan az ötlet ellen voltak, mert emlékeznek még, hogy hogyan távozott 2017 nyarán a brazil futballista, aki Messi szerint változatlanul “a világ egyik legjobb játékosa”.

“Vele megnőttek volna a lehetőségeink, hogy elérjük azt az eredményt, amit akarunk” – tette hozzá Messi, akire vádlisérülés miatt továbbra sem számíthat Ernesto Valverde vezetőedző. Arról, hogy pontosan mikor térhet vissza a pályára, Messi nem árult el konkrétumokat. “Folyamatosan edzek, és amikor azt látjuk, hogy százszázalékosan egészséges vagyok, akkor játszani fogok” – jelentette ki az argentin sztár.

A Barcelona egész nyáron alkudozott Neymar visszavásárlásáról a francia bajnok Paris Saint-Germainnel, ám nem tudtak megegyezni a két éve 222 millió euróért elengedett támadóról. A brazil válogatott játékos négy szezonon át erősítette a katalán együttest, ez idő alatt 105 gólt lőtt.

Forrás: MTI.hu
Fotó: wiki



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com