Menetrend szerinti busz sofőrjével szállíttatta a kokaint egy zalai férfi

Kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt letartóztattak egy zalai férfit, aki a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő menetrend szerinti buszjárat sofőrjével szállíttatta ismerősének a kokaint – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

    Jánky Judit közölte: a 43 éves férfi 2018 januárjától havi rendszerességgel adott el kábítószert Zalacsányban élő nőismerősének, aki a szert maga is továbbértékesítette. Az alkalmanként 10-15 gramm mennyiségű kokaint a férfi több alkalommal is úgy juttatta el Zalacsányba, hogy a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő menetrend szerinti buszjárat sofőrjének egy irattartót adott át azzal a kéréssel, hogy a zalacsányi autóbuszmegállóban várakozó nőnek adja át.
Múlt pénteken délben, a legutóbbi szállítmány kézbesítésekor a rendőrök is jelen voltak Zalacsányban, ekkor derült ki, hogy a buszsofőr által szívességből szállított csomagban ezúttal összesen több mint 30 gramm kokain volt elrejtve.
A más ügyben bűnügyi felügyelet alatt álló férfi esetében fennáll a szökés vagy elrejtőzés, a bizonyítékok eltüntetésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye, ezért a Zalaegerszegi Járásbíróság ügyészségi indítványra egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com