Megugrott az adathalász csalások száma a karácsonyi időszakban

Adathalász csalók a karácsonyi vásárlás időszakát is arra próbálják kihasználni, hogy megszerezzék az óvatlan emberek pénzügyi adatait, majd a pénzüket is; a Magyar Nemzet szerdai cikkében azt írta, a támadások száma a korábbihoz képest ötven százalékkal emelkedett.

    A csalók leginkább nagyvállalatok és állami szervezetek nevét használják fel, az utóbbi hetekben sokan például adó-visszatérítést ígérő csaló leveleket kaptak – hívták fel a figyelmet.
A lap az adóhivataltól megtudta, hogy az utóbbi időben megszaporodott a NAV nevét felhasználó adathalász csaláskísérletek száma. Az adófizetők figyelmének felhívásáért a szervezet a saját közösségi oldalára több képet, információt is feltöltött. A hatóság szóvivője megjegyezte: a NAV soha semmilyen körülmények között nem kér el bankkártyaadatokat. Kis Péter András megemlítette azt is, hogy a hivatal értesítési gyakorlata merőben eltér a megtévesztő módszertől, a NAV ugyanis az ügyfélkapun, illetve postán elküldött adószámla-kivonaton értesíti ügyfeleit a túlfizetésről. Az összegeket pedig kizárólag az úgynevezett 17-es nyomtatvánnyal lehet visszaigényelni, nem pedig linkre kattintással.
Három olyan időszak van, amikor kiemelkedően nagy az adathalász-kísérletek száma: a tavaszi adóbevallási határidő körüli hetek mellett ilyen a nyár és a karácsony előtti vásárlások periódusa – mondta a lapnak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet sajtóreferense. Bor Olivér elmondta, hogy nemegyszer személyes adatokért veszik célba a kiválasztottakat a csalók, hogy azután a megszerzett információkat újabb adathalász-akciókhoz használják fel.
Gyanút kelthet mindenekelőtt a nyelvezet, mert sokszor az adathalász-üzenetek magyartalan mondatokból állnak, előfordul a szóismétlés, néha ékezet sincs, és árulkodók lehetnek az oda nem illő fordulatok is. Hozzáfűzte: ha kódjainkat, adatainkat mégis megadtuk, azonnal intézkedjünk az igazolványaink, a bankkártyánk letiltásáról, és fontos a feljelentés is.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com