Megszünteti a PET-palackos italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem

Megszünteti a műanyag, PET-palackos vizek, illetve italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.

    Azt írták, a PTE vezetése – a magyarországi felsőoktatási intézmények között elsőként – úgy döntött, hogy október 1-jétől a PET-palackos víz, üdítő helyett újrahasznosítható, üveges kiszerelésű termékeket vásárol a rendezvényekre, konferenciákra, emellett a karokon hetven ingyenes víztöltő állomást helyeznek ki.     A döntés egyik indokaként említették, hogy a Pécsi Tudományegyetem négy éve csatlakozott a “Zöld egyetem” programhoz, amelynek egyik legfontosabb üzenete a környezettudatos szemlélet erősítése, a folyamatos nyitottság, fogékonyság az ökológiai lábnyomot csökkentő újdonságok iránt.
A közleményben Jenei Zoltán kancellárt, a projekt ötletgazdáját idézve megjegyezték: Magyarországon évente 1,4-1,5 milliárd PET-palack kerül forgalomba, s ezeknek csak töredékét, csupán 7-8 százalékát dolgozzák fel újra; a PTE így “intézményi szinten is támogatja a környezettudatosságot” a döntéssel.
A vizes és üdítős palackok “száműzése” után a PTE tervei szerint hasonló környezetbarát kezdeményezés indul majd: újrahasznosított, komposztálható anyagból készült tányérokat, evőeszközöket, poharakat, dobozokat használnának az egyetem büféjében és egyéb vendéglátóegységeiben, valamint minden, az intézményhez köthető rendezvényen.

 

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com