Megszavazták az olasz parlament létszámcsökkentését

Jelentősen csökkentette a leendő olasz parlamentek létszámát a törvényhozás alsóháza kedden. A döntést 553 képviselő támogatta, 14 nemmel szavazott, kettő pedig tartózkodott.

    A döntés értelmében a következő választástól kezdve a mostani 945-ről hatszázra csökken a képviselők és szenátorok száma. Ez volt az első lépés az olasz választási rendszer reformjában.
A kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD), valamint az ellenzéki jobbközép Hajrá Olaszország (FI), a Liga és a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) egyaránt támogatták a törvényhozás “karcsúsítását”.
Ennek értelmében a felsőház létszáma a jelenlegi 315-ről 200 szenátorra, a képviselők száma pedig a mostani 630-ról 400-ra csökken.
A felső- és alsóház létszámának csökkentését a közvetlen demokráciát hirdető Öt Csillag Mozgalom tűzte zászlajára, és kormányra jutva a parlament elé vitte.
A törvénytervezet tavaly októberben került a parlament elé, és mivel alkotmánymódosító jogszabályról van szó, a szenátusnak és a képviselőháznak is két-két olvasatban kellett róla szavaznia. A felsőház júliusban szavazott másodszorra a kérdésről, most pedig a képviselőháznak kellett egy év alatt második alkalommal voksolnia róla.
A következő három hónap úgynevezett várakozási idő lesz, amikor népszavazást lehet indítani a törvénnyel szemben.
A populista M5S a parlamenti létszámának csökkentésével a törvényhozás egyszerűbbé és gyorsabbá tételét ígérte. A párt számításai szerint a kisebb parlament évi 100 millió euró megtakarítást jelent az adófizetőknek. Más számítások szerint a parlamenti költségek csak 10 százalékkal esnek, a kisebb parlamenttel viszont 66 nagy országos választási körzet jön létre, mindegyikben 800 ezer választóval, így minden képviselőre 151 ezer szavazó jut.
A választási rendszer átalakítását célzó javaslatok között szerepel az államfőválasztás módosítása, a választási életkor alsó korhatárának csökkentése, valamint egy részleteiben még nem tisztázott arányos választási rendszer bevezetése.
Elemzők szerint az M5S a parlament létszámcsökkentésével bizonyítani akarta választóinak, hogy nem felejtette választási ígéreteit.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com