Megrövidül a komolyzenei évad, újraterveznek a zenészek

A New York-i Filharmonikusok befejezték az idei koncertszezont, és lefújták tíz előadásból álló európai turnéjukat. Közben a varsói Chopin Nemzetközi Zongoraverseny szervezői is későbbi időpontra tolták az elődöntőket. Eric Clapton pedig egy évvel eltolta tavaszi turnéját.

    A New York-i Filharmonikusok a koronavírus-járvány terjedése miatt kénytelenek voltak lemondani az idei szezonban még hátralévő előadásaikat, köztük egy európai turnét is. A zenekar 87 millió dolláros (28 milliárd forintos) éves költségvetésében a becslések szerint tízmillió dolláros (3,2 milliárd forintos) veszteséget okoz az évad megszakítása.

A filharmonikusok tájékoztatása szerint 106 szakszervezetbe tömörült zenészük áprilisig a minimális bérét kapja meg, májusra pedig a minimális bérük 75 százalékát. A zenekar felvételei a kényszerű szünet alatt a NY Phil Plays On portálon érhetők el.

A világjárvány miatt a 18. Chopin Nemzetközi Zongoraverseny szervezői is úgy döntöttek, hogy elhalasztják a verseny elődöntőit, amelyet eredetileg áprilisra hirdettek meg. Az hétfőn közölt változás szerint a versenyt szeptember 18. és 29. között tartják meg Varsóban.

A rangos zongoraversenyre 33 ország 164 zongoraművésze jelentkezett. A legtöbb, 43 versenyző Kínából érkezik a lengyel fővárosba. Japánból 31. Lengyelországból 18, Dél-Koreából pedig 16 zongorista vesz részt az elődöntőn.

A győztesek koncertjeire október 21. és 23. között kerül sor.

Az egészségügyi hatóságok tanácsaira és a világ országaiban életbe lépett korlátozásokra hivatkozva Eric Clapton is elhalasztotta 2020 májusára és júniusára tervezett európai koncertkörútját. A zenész hivatalos honlapján tájékoztatta rajongóit, hogy a turnét egy évvel később, 2021 tavaszától tartják meg. “Az együttesünk, a munkatársaink, a rendezvényhelyszínek dolgozóinak és rajongóinknak a biztonsága prioritás számunkra. Viszontlátásra 2021 tavaszán” – olvasható a közleményben.

A turnéra megváltott jegyek a jövő tavaszi-nyári előadásokra is érvényesek.

A honlap szerint a 2021-es koncertkörút május 21-én kezdődik Münchenben, és június 23-án fejeződik be Moszkvában.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com