Megöltek egy német állampolgárt Tunéziában

Megöltek egy német állampolgárt egy rablótámadásban Tuniszban – közölte kedden a tunéziai belügyminisztérium.

    A férfit vasárnap találták meg a főváros Szidi Behir nevű központi negyedében. Szemtanúk arról számoltak be, hogy az áldozat egy csoport férfival keveredett vitába.
A csoport tagjai közül azóta többet őrizetbe vettek.
Hétfőn egy késelő agyonszúrt egy francia turistát és megsebesített egy tunéziai katonát a Tunisztól mintegy 50 kilométerre északra található Zarzúnában. A hivatalos közlés szerint az elkövető akkor támadt a turistára és a katonára, amikor azok elhagytak egy közfürdőt. A feltételezett elkövetőt kedden elfogták.
A hatóságok beszámoltak egy harmadik hasonló esetről is, amelyben egy olasz nő holttestét találták meg a Zarzúnával szomszédos Bizerta városában, egy fürdőszobában. A nő férje ellen nyomozást indítottak.
Háled Hajúni belügyi szóvivő tagadta, hogy a három ügynek köze lenne egymáshoz. Egyelőre azt sem tudni, hogy a történtek közül egy vagy több esetleg összefüggésbe hozható-e terrorizmussal. Tunéziában nem ritkák a biztonsági erők ellen iszlamisták által elkövetett merényletek.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com