Megoldódott az angliai faluban hátrahagyott pénzkötegek rejtélye

Rendszeresen hátrahagyott valaki jelentős összegű pénzkötegeket 2014 óta egy angliai faluban, hosszas nyomozás után a rendőrség mostanra kiderítette, hogy két jótevő mondott így köszönetet az ott lakóknak egykori segítségükért.

Az északlelet-angliai Blackhall Colliery faluban az elmúlt hat évben 13 alkalommal találtak az utcán húszfontosokból álló pénzkötegeket. Általában mintegy kétezer fontot tett ki egy-egy köteg.

A falusiak minden alkalommal bejelentették a talált pénzt a rendőrségnek, amely évek óta próbálta kideríteni annak eredetét.

Az adakozók, akik nem akarták nyilvánosságra hozni kilétüket, közölték a rendőrséggel, hogy váratlan nyereményre tettek szert és vissza akartak adni valamit a falunak.

Egyikük elmondta, hogy érzelmi kötődése van az egykori bányászfaluhoz, amelynek egyik lakója segített neki, és “viszonozni akarta a kapott kedvességet”.

A durhami rendőrség közölte, hogy a pénzkötegeket mindig a megtaláló kapta meg.

A jótevők szándékosan hagyták azon a helyen a pénzt, ahol a lakók megtalálták, mivel azzal számoltak, hogy olyanok, köztük nyugdíjasok kezébe kerül, akiknek szükségük van rá. Ezért gyakran a közelben vártak és figyelték, hogy valaki valóban megtalálja-e a pénzt.

“Nagyon örülök, hogy a rejtélyt megoldottuk, és határozottan kizárhatjuk, hogy a pénz bűntetthez vagy sebezhető személyhez kapcsolódik” – mondta hétfőn John Foster, a helyi rendőrség illetékese.

Azt nem tudni, hogy a két jótevő folytatni fogja-e az adakozást, de ha valaki újabb pénzköteget talál és leadja a rendőrségnek, meg fogja kapni az összeget – tette hozzá.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com