Dobó Bianka megnyitó beszéde :
„Aleksander Czekaj személyében egy sokoldalú művészt ismertem meg, akinek alkotói módszerét a folyamatos kísérletezés jellemzi. Jelen esetben multiexpozíciós fotográfiával készült ofszet nyomatok és élvilágított plexilapokra kasírozott fotók kerültek a Platán galéria falaira és terébe. A multiexpozíciós technika lényege, hogy egy képkockára több képet is készít a fotós. Ahogy a több kép egymást fedi, különleges, szürreális világ, többrétegű fénykép jön létre.
A technika nem csak lehetővé teszi egy tárgy több oldalról történő bemutatását, de azt is eléri, hogy a nézőben a mozgás benyomását keltse. Aleksandernek az épületek több síkú bemutatásán túl ez a mozgás ad lehetőséget arra, hogy az idő, mint láthatatlan tényező megjelenhessen a képeken. Ez tereli át a nézőt a metafizikai, érzékszervekkel fel nem fogható síkra. A kiállításon főként Varsó fontos történelmi helyszíneiből láthatunk egy válogatást. Úgy mint: Az ismeretlen katona sírja, Az elnöki palota, III. Zsigmond király oszlopa az óváros főterén, vagy a Varsói Művészeti Akadémia melynek falán emléktábla jelzi a lengyel szolidaritást az 56-os események idején.
A helyszínek történelmi jelentősége mellett azonban az alkotó személyes érzései és élményei szolgáltak a képek alapjául. Az általam most megemlített három épület az Alekszander által hétköznap megtett útvonal részeit jelölik. A falakon feltűnnek ismerős budapesti helyszínek, melyek kiválasztásakor inkább a benyomások és a formák domináltak. A térbe belógatott fotókon olyan szobor részleteket látunk, amelyeknek jelenléte a tereken sétálva fel sem tűnik, elvesznek a környezetben. Láthatóvá teszi ezeket a munkákat, és azzal, hogy fóliára kerültek megfosztja őket az anyaguktól. A kiállítás a Város metafizikája címet viseli, ami fizikai valóján túlmutató megközelítése a városnak. Beszélgetésünk alapján én az alkotó személyes tapasztalatira helyezném a hangsúlyt. Amelyekben a tér kulcsfontosságú.
„Edward William Soja amerikai geográfus Thirdspace című könyvében és tanulmányaiban a térbeliség három szemléleti módját különbözteti meg. E sajátos nézőpontok a következők: a tér ahogyan azt érzékeljük (első tér: Firstspace), a tér ahogyan arról gondolkodunk (második tér: Secondspace), illetve a tér, ahogyan azt megéljük, használjuk (Thirdspace). Soja megélt tere folyamatos változásban van. Egyesíti az első és második tér nézőpontjait, a harmadik tér egyszerre valóságos és elképzelt. A személyes élményeink emlékeink, a történelem rétegei mellett magában foglalja ott érezhető illatokat, fényviszonyokat, hangokat és hangulatokat is. A tér megélése többet jelent a lépésről lépésre változó perspektívák sorozatánál. Az az a megélt tér az „itt és most” az adott pillanatban a szubjektum-egyén számára megtapasztalható valóság.” (Berki Márton, A térbeliség trialektikája)
Úgy gondolom ez az utolsó, a megélt tér az, ami megjelenik a munkákon. Az emlékmű és a tér a történelmi emlékek és megemlékezések helye mellett a helyiek fontos találkozási pontjává lényegül, A királyi palota parkból kulturális, pihenő hely lesz, a modern felhőkarcolók, mint az új idők emlékművei jelennek meg. Az épületek körül minden változik, minden mozgásban van – az épületek emlékeznek és emlékeztetnek, folytonosságot visznek a változásba. A képeket nézve az épületek azonosíthatók, felismerhetők, mégis olyan elmosódottak mint az emlékek.
Felmerül a kérdés, hogyan is emlékszünk vissza ezekre a jól ismert helyekre, mi teszi egyedivé ezeket? A képeken a terek soha nem látható valóságával találkozunk. A környezet beleépül a térelemekbe összemosódva azokkal, azonban a markáns részek még fontosabbá, hangsúlyosabbá válnak. A tér leképezésének ez a módja a nézőt is arra készteti, hogy a saját emlékeit összevesse a képekkel.
Ez a kiállítás egyfajta személyes budapesti és varsói napló, amiben az emlékek keverednek a személyes benyomásokkal.”
