Megnyílt Korniss Péter Változások című fotókiállítása Kolozsváron

Megnyílt Korniss Péter Változások című fotókiállítása szombaton a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. 

    A kiállításba Jerger Krisztina kurátor által beválogatott, 1967 és 2017 között készült fényképek az elkerülhetetlen változást mutatják be, és gondolkozásra késztetik nézőiket.

A kiállítást megnyitó Selmeczi György zeneszerző Korniss Pétert a kort értő mesterek egyikének nevezte, “aki nélkül nincsen kortárs magyar gondolkodás”. Selmeczi szerint a fotográfus a gyorsuló időt tudja megragadni. Képei mély rétegeiben mindig ott van a történet, a fotográfus története, az alanyok története, melyek egyben “a mi történeteink” is.

Korniss Péter felidézte: a kiállításának helyszínt biztosító Bánffy-palotától két háznyira töltötte gyermekkorát. Kijelentette: “a fotográfus a valóság kiszolgáltatottja”, munkájának eredményességét ezer külső tényező befolyásolja. Hozzátette: számára mindig az emberek voltak a legfontosabbak, akik megtisztelték a bizalmukkal és odaálltak a fényképezőgépje elé. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint fogalmazott – az alanyok bizonyos mértékig kiszolgáltatják magukat a fotográfusnak.

A kolozsvári kiállításmegnyitón a fotográfust Selmeczi György erre az alkalomra írt rövid művének az előadásával köszöntötték. A Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott kiállításmegnyitón a fesztivál közönsége mellett olyan népviseletbe öltözött széki férfiak és nők is részt vettek, akik korábban Korniss Péter fotóin is megjelentek.

A Kossuth-díjjal és Pulitzer emlékdíjjal is kitüntetett Korniss Péter 1937-ben született Kolozsváron, 1949 óta él Budapesten. Dokumentarista fotográfusként több mint ötven évet szentelt az eltűnő paraszti életforma és kultúra megörökítésének.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/kornisspeter



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com