Megjelent a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál programja

Ma jelentették be a 72. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programját.

A világon az egyik legnagyobb presztízzsel bíró filmes mustra idén májusban is rendkívül izgalmas programmal jelentkezik, de ebből a mezőnyből kiemelkedik a két évvel előző munkája után ismét versenyző Bong Joon-ho legújabb alkotása, az Élősködők (Parasite). A film Magyarországon először idén ősszel, a 9. Mozinet Filmnapok programjában lesz látható, majd ezt követően kerül a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában.

A dél-korai rendezőfenomén (A gazdatest, Snowpiercer – Túlélők viadala, Okja) tízévnyi nemzetközi kitérő után tért vissza hazájába, hogy ismét kompromisszummentesen dolgozhasson. Ennek eredménye ez a tőle megszokott hangvételű, semmihez sem hasonlítható éjsötét vígjáték, az Élősködők.

A film antihőse Ki-taek, akinek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.

A Mozinet Filmnapok idén 2019. október 17-20-ig lesz Budapesten, és számos vidéki városban. Az elmúlt években olyan alkotók munkái szerepeltek elsőként a Filmnapok programjában, mint Park Chan-wook (A szobalány), Andrej Zvjagincev (Szeretet nélkül), Paolo Sorrentino (Ifjúság, Silvio és a többiek), Asghar Farhadi (Az ügyfél, Mindenki tudja) és Pawel Pawlikowski (Hidegháború).

Forrás/fotó: Mozinet



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com