Megjelent a 2018-as Fehér, Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyve

A 2018-as Fehér Borkiválóságok Könyvében a Balaton és a Tokaji Borrégió, a Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyvében a Pannon Borrégió termelői szerepeltek a legsikeresebben – derült ki az idei kötetek budapesti bemutatóján.

Hat éve indult a Nemzeti Borkiválóság Program, amely mára valódi mozgalommá vált – idézte fel a könyvbemutatón Kiss Eliza, a program vezetője.

Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a borok évjáratról évjáratra változnak. A sorozat célja ezért az, hogy könnyen befogadható, szakmai alapokon nyugvó segítséget nyújtson az eligazodásban a borbarátok, de akár a szakma számára is.

Mint a szakember hangsúlyozta: a megmérettetés rangját jól mutatja nemcsak a benevezett tételek óriási száma, hanem egyre magasabb minősége is.

Horkay András, a bíráló bizottság elnöke felidézte, hogy kezdetben nem egészen 700 tétel, idén pedig már csaknem kétszer ennyi minta érkezett be, ezeket 14 nap alatt bírálták el.

A fehérborok kategóriájában 656 tételt nevezett 7 régió 21 borvidékének 296 borászata. Az élen a Balaton Borrégió végzett 96 borkiválósággal és 1 top borkiválósággal, mg Tokajból idén 61 borkiválóság, 8 top borkiválóság érkezett. A fehérborokat tartalmazó idei kötetbe összesen 261 borkiválóság és 9 top borkiválóság került be.

A Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyvébe 468 vörös és 175 rozé tételt nevezett 264 borászat, 7 régió 20 borvidékéről. A legjobban a Pannon Borrégió (Szekszárdi és Villányi Borvidék) szerepelt 121 borkiválósággal és 11 top borkiválósággal a Felső-Pannon Borrégió 52 borkiválóságot, a Felső-Magyarországi Borrégió pedig 46 borkiválóságot és 2 top borkiválóságot adott.

A kötetbe összesen 222 vörös borkiválóság, 14 top borkiválóság és 59 rozé borkiválóság került be – tette hozzá Horkay András. Kiss Eliza az MTI-nek elmondta, hogy az érdeklődők a nagyobb borászatokban, borkereskedésekben juthatnak hozzá a kétnyelvű (magyar és angol) kötetekhez.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com