Meghirdették a Central European String Quartet nemzetközi zeneszerzőversenyét

Miranda Liu hegedűművésznő és kvartettje, a Central European String Quartet meghirdette nemzetközi zeneszerzőversenyét, amelyre a nevezéseket április 10-ig várják.

    A kiírásra bármely korú és tapasztalatú zeneszerző beadhat pályamunkát. Az elbírálás anonim, a zsűri munkájában a kvartett tagjai mellett Tihanyi László Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző is részt vesz – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Jelentkezni a nevezési lap kitöltésével és a nevezési díj befizetésével lehet 2020. április 10-ig. A verseny díjazottjai anyagi elismerésben is részesülnek.
A versenyre 2018-ban 25 országból összesen 75 pályamű érkezett, amelyből a kvartett a 2018/19-es évadban háromszor is műsorára tűzte a nyertes pályaművet, Leonardo Mezzalira Quartetto del pulsare e dell’ affiorare című kompozícióját.
Sikerrel szerepelt két hazai szerző is a rangos nemzetközi mezőnyben: Zámbó Jonatán 14 bagatell című művével 3. díjat nyert, Balogh Máté pedig kiérdemelte a zsűri egyik különdíját, a Zeneakadémia Alapítvány Díjat.
A versenyt alapító kvartett célja többek között az, hogy reflektorfénybe állítsa a mai zenét és az élő zeneszerzőket, valamint támogassa a vonósnégyes repertoárjának szélesítését.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com