Meghalt a Ford Mustang atyja

Kilencvennégy éves korában meghalt az amerikai autóipar ikonikus alakja, Lee Iacocca, a Ford Mustang atyja.

    Kaliforniai otthonában hunyt el kedden Parkinson-kór nyomán fellépett komplikációk miatt – jelentette be családja.
A Ford autógyárnál 32 éven át tartó karrierje alatt, majd a Chryslernél Iacocca segített piacra dobni a két autógyár legsikeresebb és legjelentősebb gépkocsijait, a Ford Mustangot, valamint a Chrysler K gépkocsikat és a kisteherautókat. Ő volt az, aki megmentette a Chryslert a csődtől.
“Történelmi szerepet játszott abban, hogy a Chryslert átvezesse a válságon és az autóipar versenyképes erejévé tegye” – olvasható a Fiat Chrysler Automobiles közleményében.
Iacocca olasz bevándorlók gyermekeként született 1924-ben. Karrierjét 1946-ban kezdte mérnökként a Ford autógyártónál, majd a kereskedelmi részleghez került. Tehetsége a marketing területén nyilvánult meg, az általa vezetett első eladási kampány az 1950-es években olyan sikeres volt, hogy felfigyeltek rá a vállalat vezetői, és bevitték maguk mellé az igazgatóságba.
1964-ben vált neve közismertté az autóiparban a Ford Mustang megtervezésével és piacra dobásával, a gépkocsiból az első évben 419 ezer darabot adtak el, és később Amerika ikonikus autójává vált. 1978-ban azonban elbocsátották azzal vádolva, hogy Henry Ford II elnök hatalmára tör.
Ekkor ment át a Chryslerhez, és végigvitte a csőd szélén álló cég átalakítását, felvirágoztatva azt. A komoly gondokkal küszködő cégnél egy dolláros fizetést fogadott csak el, amikor a Chrysler talpra állt, már 20 millió dollárt vitt haza.
Az ő vezetése alatt alkották meg a Chrysler kisteherautóját és később az első utcai terepjárót, a SUV-t.
Legendássá vált híres mondata a Chysler reklámjában: Ha nem találsz jobb autót, vedd meg.
Az 1990-es évek elején otthagyta a céget és később Kirk Kerkorian milliárdossal egy sikertelenül végződött vállalatfelvásárlást kezdeményezett a Chrysler ellen.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com