Meghalt 95 éves korában a NASA első repülési igazgatója, Chris Kraft

Meghalt 95 éves korában az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) első repülési igazgatója, Chris Kraft mérnök, aki az amerikai-szovjet űrverseny és a Holdra szállás idején állt a szervezet élén.

    A NASA földi irányító központjának létrehozója és egykori vezetője hétfőn halt meg Houstonban, két nappal az Apollo 11 Holdra szállásának fél évszázados évfordulója után – közölte a NASA.
Kraft sosem vett részt űrrepülésen, azonban Neil Armstrong, az először Holdra lépő űrhajós szavai szerint “rajta múlt az amerikaiak űrutazásának sikere vagy kudarca”.
Kraft alapította meg a Mission Controlt – vagyis a földi irányító központot – és ő hozta létre a repülési igazgatói munkakört is, amelyet később a karmester munkájához hasonlított. Amikor az amerikai-szovjet űrverseny felgyorsult, Kraft volt az űrrepülések irányítója.
A legendás mérnök repülési igazgatóként vezette az 1959 és 1963 között zajló Mercury-programot, amelyben hat alkalommal járt ember az űrben, majd a Gemini-program hét repülését, amikor új, kétüléses űrhajókkal egyszerre két asztronauta utazott az űrbe.
Segített az Apollo-program megtervezésében, amelyben 1969 és 1972 között 12 amerikait küldtek a Holdra.
Később 1982-ig a Johnson Űrközpont igazgatója volt.
2002-ben jelent meg Flight: My Life in Mission Control (Repülés: életem a földi irányító központban) című önéletrajzi könyve.
“Attól a pillanattól, hogy a misszió elkezdődött addig a pillanatig, amikor az űrhajósok biztonságban felszálltak az értük küldött hajóra én vagyok a parancsnok. Senki sem bírálhat felül. Kirúghatnak, amikor befejeződött, de amíg tart a misszió, én vagyok a Repülés. És a Repülés Isten” – írta a visszaemlékezéseiben.
Kraft a földi repülésirányítás atyjaként lett ismert, 2011-ben a NASA a houstoni “központi idegrendszer” épületét Kraftról nevezete el.
Christopher Columbus Kraft Jr. 1924-ben született a virginiai Phoebusben. 1944-ben szerzett diplomát a Virginiai Műszaki Egyetemen, ezután egy katonai repülőgépeket gyártó cégnél kezdett dolgozni, de hamar rájött, hogy ez nem az ő világa. Ezután az országos repüléstudományai tanácsadó testületnél vállalt állast, ahol az volt a feladata, hogy megvizsgálja, mi történik, ha egy gép a hangsebességhez közelít.
Nyugdíjazása után repülési szakértőként dolgozott, azt kutatta, hogy lehetne olcsóbbá tenni a Space Shuttle-programot.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/NASA/ science



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com