Megérdemelt magyar éremeső Spanyolországban, az Ifjúsági Horgász Világbajnokságon

Az elmúlt napokban Spanyolországban, Ciudad Real városában, az El Vicario-víztározón került sor az Ifjúsági Horgász Világbajnokság keretein belül a XXIV. Utánpótlás 15, a XXXIII. Utánpótlás 20 és a XII. Utánpótlás 25 Horgász Világbajnokságra. Hazánk képviselete méltó volt az utóbbi évek kiemelkedő eredményeihez, mert a fiatalok végül bravúros versenyzéssel összesen öt érmet szereztek, köztük Kisjuhász Bencének köszönhetően egy egyéni világbajnoki címet is.

A legfiatalabbak között, az U15 világbajnokságon összesen 32 pontot szerezve a magyar válogatott ezüstérmet szerzett, az egyéniben pedig Nagy Olivér 3 ponttal, a bajnoktól csupán a fogott súlyban elmaradva szintén szépen csillogó ezüstérmet érdemelt ki teljesítményével. Az U15-ös csapat összetétele: Magyar Szilárd utánpótlás szakági vezető, Martin Gábor szövetségi kapitány, Fotyék Péter másodkapitány, Alföldi Bence, Nagy Hunor, Nagy Olivér, Vadon Roland és Zsiga Levente versenyzők, Alföldi Attila, Gyulai Ferenc, Kovács János Krisztián, Nagy András, Nagy József, valamint Vadon Ferenc segítők.

Egy korosztállyal feljebb, az U20 világbajnokságon csapatunk 43 ponttal a negyedik helyen végzett, emellett Bakó Péter révén, – aki szintén mindössze 3 pontot gyűjtött – az egyéni versenyben egy újabb ezüstéremnek is örülhettünk. Az U20-as csapat tagjai: ifj. Szénási Béla szövetségi kapitány, Magyar Szilárd másodkapitány, Bakó Péter, Bodzsár Norbert, Dósa Máté, Skaliczki Ábel és Smányi Szabolcs versenyzők, Arató Soma, Csordás Dávid, Edinger Katalin, Nedvesi János, Magyar Gábor, Smányi Zsolt, valamint Takács Martin segítők.

Végül a közvetlen utánpótlás kategóriában született meg a legkiemelkedőbb eredmény, mert az U25 világbajnokságon a nemzeti válogatott 40 pontot szerezve ezüstérmes lett, sőt az egyéni rangsorban Kisjuhász Bence 2 ponttal világbajnoki címet is szerzett. Az U25-ös csapat összetétele: Ambrus Tibor szövetségi kapitány, Szmetán Bálint másodkapitány, Kisjuhász Bence, ifj. Hamar Ferenc, Pocsai Márk, Radácsi Kristóf és Varga Roland versenyzők, Kassai Adrián, Fekete Ferenc, Hamar Ferenc, Radácsi István, valamint Varga József segítők.

A MOHOSZ ezúton is megköszöni a nemzeti-, valamint a „Magyar Csapat” szakszövetségi sporttámogatási rendszer partner szervezetei és támogatói segítségét, továbbá a teljes magyar küldöttség és a technikai háttérmunkatársak újabb remek teljesítményét és példás összetartását. Valamennyi sportágnál kiemelkedően fontos a jövő biztosítása, s a magyar horgászsport ezekkel az eredményekkel a nemzetközi porondon ezen téren is megerősítette, hogy a világ élvonalába tartozik. Mindez különösen biztató, mert a korábbi sikeres nemzeti pályázat eredményeként 2019-ben hazánkban kerül megrendezésre a következő Ifjúsági Horgász Világbajnokság, ahol jó volna hasonló sikerről beszámolni!

 

 

Forrás, fotó: Magyar Országos Horgász Szövetség



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com