Megbüntették és kiutasították Csehországból a Károly hídra graffitit festő német turistákat

Egyéves feltételes szabadágvesztésre, fejenként 100 ezer korona (1,3 millió forint) pénzbüntetésre ítélte és öt évre kitiltotta Csehországból csütörtökön a prágai belvárosi bíróság azt a két német turistát, aki néhány napja festékszóróval graffitit mázolt a történelmi Károly híd kisoldali hídfőjének egyik pillérére. 

    A két fiatalembernek ezen kívül meg kell térítenie az okozott kárt is, amelynek nagyságát 40 ezer koronában (510 ezer forint) állapította meg a bíróság.
Pavla Hájková bíró szerint a két német turistának, akik egy könnyűzenei koncertre érkeztek a cseh fővárosba, péntek éjfélig kell elhagynia Csehország területét.
A turisták a rendőrségi kihallgatáson elismerték tettüket, amelynek elkövetésekor mindketten ittasak voltak. Az egyik fiatalember azt mondta, nagyon sajnálja, amit tettek, de nem voltak tudatában, milyen értékes és régi műemlékről van szó.
A festékszóróval a Károly híd egyik pillérére mázolt felirat öt méter széles és két méter magas. A graffiti eltávolítása ilyen régi és értékes műemlékről különleges eljárást igényel, nehogy megsérüljenek a pillér évszázados kövei.
A 14. században épült Károly híd Európa egyik legrégibb kőhídja, a cseh főváros egyik jelképe és leglátogatottabb műemléke. A német turisták cselekedetét a prágai német nagykövet is szégyennek minősítette, és elnézést kért érte a Twitteren.
Nem ez az első eset, hogy a turisták kárt okoztak a Károly hídon. Legutóbb 2017-ben egy külföldi turista a hídon álló szent Ferenc szoborra mázolt egy feliratot, amiért szintén pénzbüntetést kapott, és kiutasították Csehországból.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com