Megállapodtak az iskolai karateoktatásról

A karate sportág testnevelési órák keretében megvalósuló – az elmúlt időszakban már több iskolában is elindult – oktatásáról írt alá együttműködési megállapodást Mészáros János, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke és Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese csütörtökön.

    Az MKSZ évértékelővel egybekötött ünnepségének keretében további szerződéseket is aláírtak: a testnevelő-tanárok továbbképzéséről szóló dokumentumokat a karateszövetség első embere mellett Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora és Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnöke látta el kézjegyével.
A ceremónián mindannyian hangsúlyozták: a cél, hogy a karate és annak oktatása iránt érdeklődő testnevelők megfelelő felkészítést kaphassanak. A TE és az MDSZ külön megállapodása értelmében az egyetem biztosítja a licencet, amely alapján a szövetség részt vehet a testnevelő-tanárok továbbképzésében.
Az ünnepségen, amelyen tavalyi kiemelkedő eredményeiért 95 sportolót és felkészítő szakembert díjaztak, Mészáros János örömmel nyugtázta, hogy a sportág tovább fejlődött idehaza, ezt szerinte az elért sikerek is jól mutatják.
Az elnök a visszajelzések alapján minden idők legjobb korosztályos Európa-bajnokságának nevezte a február eleji budapesti Eb-t, amelyen 52 ország vett részt, s amelyen a magyarok két arany és három bronz mellett nyolc ötödik helyet is szereztek. A sportvezető bizakodásának adott hangot, hogy magyar versenyző is kijut a nyári tokiói olimpiára, ahol először szerepel a karate az ötkarikás programban.
A tokiói részvételre legesélyesebb versenyzők közül jutalomban részesült a tavalyi minszki Európa Játékokon és a felnőtt Eb-n egyaránt bronzérmet nyert Tadissi Martial, az Európa Játékok másik magyar bronzérmese, Hárspataki Gábor, az egyetemi Eb-n diadalmaskodó Nagy Botond és az ott harmadik helyezett Sterck Laura.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com