Meg is van az eredménye Szijjártó katari látogatásának: 2021 januárjától vásárolhat Magyarország földgázt Katartól

Horvátország elkezdte építeni a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas kikötőt, amelyet 2021 januárjára fejeznek be, így ekkortól fizikai lehetőség lesz arra, hogy Magyarország cseppfolyósított földgázt vásároljon Katartól – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dohában kedden telefonon nyilatkozva az MTI-nek.

(Doha, 2019. október 22. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Ali bin Ahmed al-Kuvari katari kereskedelmi és ipari miniszter találkozója Dohában 2019. október 22-én. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev)

Hozzátette, a horvátok felől már idén év végétől lehetőség lesz gázt szállítani Magyarországra. A miniszter elmondta, hogy a Katarral való együttműködés alapvetően át fogja alakítani a közép-európai gázellátás biztonságát. Jelenleg ezen országok jelentős része egyetlen forrásból tudja beszerezni a gázt, de a katariak mára a világ első számú LNG-exportőreivé váltak, éves szinten 100 milliárd köbméternél több gázt exportálnak, és ezt a következő években 145 milliárd köbméterre tervezik növelni.

“A katariak kifejezték egyértelmű nyitottságukat arra, hogy tárgyalásokat kezdjenek Magyarországgal a Horvátországon keresztül Magyarországra irányuló szállításokról. 2021-től akár a katari gáz is megjelenhet majd a magyar energiamixben, hozzájárulva ezzel a magyar energiaellátás biztonságához és az árak még kedvezőbbé tételéhez” – húzta alá Szijjártó Péter. Minél több forrásból tudunk gázt vásárolni, annál nagyobb biztonságban vagyunk, és annál olcsóbban tudunk gázt venni – magyarázta a miniszter.

Forrás/fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com