Még szorosabban együttműködik a Semmelweis Egyetem és az Egis

Az eddigieknél is szorosabb és strukturáltabb együttműködésben állapodott meg a Semmelweis Egyetem és az Egis Gyógyszergyár Zrt., közös céljuk a gyógyszeripari kutatás-fejlesztés, valamint a gyógyszerész- és orvosképzés színvonalának további emelése – tudatta az egyetem és a gyógyszertár csütörtökön az MTI-vel.

    A csütörtökön aláírt megállapodás eredményeként új egészségipari innovációk születhetnek, valamint a hazai gyógyszeripar igényeinek is megfelelő, gyakorlatiasabb képzési elemekkel bővülhet a Semmelweis Egyetem tevékenysége – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A kommüniké szerint Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az aláíráskor kiemelte: az orvos- és egészségtudományi területen a tudásbázis, az ismeretanyag kétévente megduplázódik, a gyógyszeripar pedig az egyik leggyorsabban fejlődő kutatási terület a világon.
A most aláírt stratégiai megállapodás célja egyebek mellett, hogy z egyetem és az Egis közötti kutatás-fejlesztési együttműködést megerősítsék, valamint a gyógyszerészhallgatóknak a jövőben az ipar igényeinek is megfelelő képzettségük legyen. A tervek között szerepel az új piaci keresletet kielégítő, a gazdasági fejlődést támogató nemzetközi tudásközpont létrehozása – mondta el a rektor.
Hodász István, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint arról beszélt, hogy a gyógyszeripar már most az ország egyik húzóágazata és az lesz a következő évtizedekben is.
A megállapodás értelmében az Egis a jövőben kihelyezett egyetemi tanszéki csoportot hoz létre telephelyein annak érdekében, hogy a hallgatók valódi ipari környezetben vehessenek részt egyetemi órákon, szakmai gyakorlaton és interaktív üzemlátogatásokon az Egis egyedülálló tudományos és technológiai oktatási központjában – jelentette be.
A közleményben kitértek arra is, hogy a már eddig is meglévő együttműködés értelmében az Egis műszerparkjából a lecserélendő, de még jó állapotban lévő műszereket és laboreszközöket a vállalat átadja az egyetemnek. Az utóbbi öt évben több mint harmincmillió forint értékű műszert és laboreszközt adott át a gyógyszergyár – olvasható.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com