Média-díj Átadták a Junior Prima-díj sajtó kategóriájának elismeréseit

Átadták a Junior Prima-díjat sajtó kategóriában hétfőn Budapesten, a harminc évnél fiatalabb tehetségeket elismerő kitüntetésben idén hatan részesültek.

    Az átadóünnepségen Krisán László, a díj mecénási feladatait ellátó KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, az elismerésekről döntő zsűri elnöke kiemelte, olyan szakmai és emberi értéket keresnek a fiatalokban, amelyre jó felhívni a figyelmet. A nettó kétmillió forint pénzjutalommal is járó díj segítség és ösztönzés, elnyerésével olyan önbizalmat kaphatnak a fiatalok, amellyel továbbléphetnek munkájukban – tette hozzá.

Krisán László úgy fogalmazott, a média szubjektív terület, emiatt nehéz mérni az eredményeket, hiszen minden tudósító és riporter önálló személyiség, aki beleviszi a saját gondolatait a munkájába, ugyanakkor objektívnek is kell lenniük, mindez pedig komoly felelősséget jelent.

Idén 38 jelöltből 31-en kerültek be a válogatóba, közülük választotta ki a zsűri a hat díjazottat – közölte a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. Elismerést kapott Bajnok Artúr, az MTI brüsszeli tudósítója, Czwick Dávid, az InfoRádió munkatársa, Előd Fruzsina, az Index újságírója, Hornyák József, a portfolio.hu munkatársa, Lukács Viktor, az M4 sport kommentátora és Szalai Laura, a Magyar Hírlap újságírója.

A méltatások során Bajnok Artúrról kiemelték, nehéz terepen dolgozik, mégis árnyaltan, finoman, magas színvonalon ad hírt az Európát érintő döntésekről és kihívásokról.

Lukács Viktorról elmondták, az MTVA akadémiai programján keresztül került a csatornához, ahol már gyakornokként kitűnt szorgalmával, munkabírásával és tehetségével, azóta pedig töretlenül ível felfelé a pályája.

A zsűri tagja volt Balogh Gabriella, Net Média Zrt. résztulajdonosa, Holló Márta, az ATV műsorvezetője, Azurák Csaba, a TV2 műsorvezetője, Galambos István, az MTVA programigazgatója, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Tallai Gábor, a Fiatal Írók Szövetségének alapító tagja, Vaszily Miklós, az Echo TV vezérigazgatója és Krisán László.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com