Második alkalommal rendezik meg a Piac Éjszakáját június 20-án

Egy estére megnyílik a Budapesti Nagybani Piac kapuja az érdeklődők előtt is. Tavaly percek alatt telt be a regisztráció a Piac Éjszakájára, így idén megduplázzák a helyeket a vezetett sétákra. 2018. június 20-án este bárki megismerheti, hogyan kerül az asztalunkra a friss gyümölcs és zöldség, és olyan helyekre is bepillanthat, mint a banánérlelő, és átélheti a vérbeli piacozás élményét. A programon való részvétel ingyenes, de kizárólag előzetes regisztrációval vehető igénybe.

Mikor legtöbben már az alváshoz készülődünk, a Nagybani Piacon akkor indul csak élet, este 9 órakor szinte egy kis város forgatagában érezhetjük magunkat.

A közel 35 hektár alapterületű piacon évente közel 500 000 tonna zöldséget és gyümölcsöt értékesítenek, és ennek a folyamatába tekinthetnek be a Piac Éjszakájának látogatói.

A június 20-án, szerdán este 19 órakor induló kétórás túra alatt a piac legizgalmasabb pontjait érintve vezetik körbe a vendégeket, megtekinthetik például a banánérlelőt, ahol hatalmas lerakatban több tonna banán várja, hogy az érlelését követően eljusson a fogyasztókhoz.

A nagykereskedelmi raktár hatalmas, központi kereskedelmi tere is a túra része, ahol a nagykereskedők mutatják be hazai és import áruikat. Természetesen a termelői szektor sem maradhat ki, amely a piac szabadtéri részeit foglalja magában, itt a termelők árújuk bemutatásával kínálják a zöldségeket, gyümölcsöket.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com