Másfél millió forintot gyűjtöttünk hallgatóink segítségével!

Közeledik a Szeretet Ünnepe. Sok gyermeknek már a törődés, az egészséges étel és az otthon melege is ajándék, ezért idén is gyűjtésbe kezdtünk és hallgatóink segítségével 1,5 millió forintot gyűjtöttünk össze az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség programjának javára.

December 6-án ünnepi díszbe öltöztettük a stúdiót, és sztárvendégeinkkel meghitt hangulatot varázsoltunk az éterbe is. Vendégünk volt többek között Radics Gigi, Király Viktor, a Neoton Familia, a Halott Pénz és Zoltán Erika is. A sztárok által énekelt karácsonyi dalok a Sláger FM Facebook oldalán visszanézhetők.

Már hajnal óta arra biztattuk hallgatóinkat, hogy hívják az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adománygyűjtő vonalát és segítsenek a rászoruló gyerekek számra szebbé varázsolni a közelgő ünnepet.

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén 23. alkalommal indította el Országos Adventi Pénzadománygyűjtését. A felhívás állandó emblémájává lett „szeretet.éhség.” tört mézeskalácsszív mára évente több tízezer ember számára jelent egyet karácsony egyik legfontosabb üzenetével: a cselekvő szeretettel, a szegények, a hiányt szenvedők támogatásával. Ez az egyre szélesedő ünnepi összefogás teszi lehetővé, hogy a Segélyszervezet akkor is hatékonyan tudja segíteni a nélkülözőket és bajba jutottakat, mikor karácsony fényei már oly távolinak tűnnek.

A Sláger FM valamennyi munkatársa nevében nagyon szépen köszönjük hallgatóinknak, hogy segítették ezt a fontos ügyet!

A Sláger FM decemberben újra támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, ugyanis már küldhetik az smseket a karácsonyi játékunkra (Karácsonykor is a Sláger FM-et hallgatom!), annál is inkább, mert minden sms után 5 forinttal támogatjuk az Ökomenikus Segélyszervezet munkáját, így idén karácsonykor a hallgatóinkkal együtt segíthetünk, hogy azoknak a családoknak is szebb ünnepe lehessen, ahol erre nem volna sok esély.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com