Máris dolgozni szeretnének a hajléktalanok

Egy budapesti étterem nemcsak enni adott a hajléktalanoknak, de munkát is kínált nekik. A kezdeményezés hétfőn indult a budapesti Menza Étteremben, ahol adventi ebédre hívtak meg hajléktalanokat. A fedél nélkülieknek azonban nemcsak enni adtak, Vidák László tulajdonos meg akarta mutatni a hajléktalanoknak, hogy milyen munkát végeznek ott, és felajánlotta a meghívottaknak, hogy dolgozzanak nála, amennyiben lehetőséget látnak rá. Az első alkalommal már többen is jelentkeztek az éttermi munkákra.

Bajkai István, a körzet országgyűlési képviselője, a kezdeményezés fővédnöke úgy fogalmazott; sem adott személynek, sem a társadalomnak nem jó, ha valaki az utcán él. Az ilyen helyzetben lévőknek emberhez méltó életet kell biztosítani. Szerencsére a fővárosban és a vidéki városokban is bőven van hely az ellátásukra. Sőt a kormányzat tartalékot képzett arra az esetre is, ha még több átmeneti szálláshelyre lenne szükség. A Menza étterem kezdeményezéséről úgy vélekedett; az kiváló lehetőség a hajléktalan sorba került embereknek a társadalomba való visszakerülésre. Hozzátette – ma Magyarországon munkaerő-hiány van. A felzárkóztatási programra jelentős összegeket különített el a magyar kormány, ennek csak egy eleme az átmeneti intézmények bővítése. Ezek azonban fontosak, hiszen a fedél nélkül élők ezeken a hajléktalan szállásokon fürdeni, mosni tudnak, orvosi ellátást kapnak, mindazt, ami a munkába járáshoz szükséges. A másik eleme a felzárkóztatási programnak, hogy kiemelt figyelmet fordít a rászorulók egészségügyi ellátására. Márpedig a társadalmi integráció, a munkavállalás legfontosabb feltétele az egészség – mondta Bajkai István.

Dr. Szentes Tamás, egykori Országos Tisztifőorvos, önkormányzati egészségügyi tanácsadó a kezdeményezés ötletgazdája arról beszélt, a közvetlen segítségen kívül, a „Kerülj Vissza Mozgalmat” is elindították, amelynek célja, hogy a hajléktalansággal élőket visszavezesse a munka világába és integrálja a társadalomba. Mint mondta, a hajléktalan emberekről való gondoskodást új kontextusba kell helyezni. Azt a komplex egészségügyi krízishelyzetet kell kezelni, amibe kerültek. Mindehhez a kezdő lépést a közterületen élőkkel kapcsolatos törvénymódosítás adta. Hiszen ez ösztönzi a hajléktalanokat az ellátórendszerekkel való kapcsolatfelvételre, ami első lépés lehet a krízishelyzet megszüntetése felé. A hajléktalanoknak ezen kívül érezniük kell a társadalmi támogatást is, mint például a Menza kezdeményezése. Ez az alkalom több mint egy ebéd, mert az ebédből munka, a munkából pedig új élet lehet – tette hozzá Szente Tamás.

Az ötletgazda elmondta azt is; az étteremben való munkavégzéshez szükséges egészségügyi vizsgálatokat és követelményeket is ugyanúgy teljesítik majd a fedél nélkül élők, mint más munkavállalók. Ebben is segítséget nyújtanak számukra.

Vidák László elmondta; már ez alkalommal 5-6 hajléktalant fel is vettek az étterem konyhájára, ők a megfelelő engedélyek beszerzése után a jövő héten már dolgozhatnak különböző kisegítő munkakörökben. – „Nem szeretnénk különbséget tenni a hajléktalan és a korábbi munkavállalóink között. Azt szeretnénk, ha a fedél nélkül élők minél tovább velünk maradnának és a csapatunk részévé válnának”- tette hozzá Vidák László, aki elmondta azt is, hogy várják az olyan munkahelyek jelentkezését, amelyek követnék a példájukat.

 

 

Forrás: Kerülvissza

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com