Százhúsz éve, 1900. április 11-én született Márai Sándor posztumusz Kossuth-díjas író, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:
Felvidéki szászok (cipszerek) leszármazottjaként egy kassai polgárcsaládban született, Grosschmid Sándor néven, a Márai nevet hivatalosan 1939-ben vette fel. Apja ügyvéd, egyik öccse a későbbi filmrendező Radványi Géza volt. Tízéves koráig házitanítóhoz járt, a gimnáziumot Kassán, Pesten és Eperjesen végezte, a gyakori iskolaváltásoknak elsősorban lázadó szelleme volt az oka, valamint az is, hogy – az iskolai szabályok ellenére – már kamaszként álnéven küldözgette írásait a különböző lapoknak. Tizenhat évesen jelent meg első írása, egy novella a Pesti Hírlapban Salamon Ákos álnéven. 1918-ban Pesten jogi tanulmányokat kezdett, és megjelent első verseskötete Emlékkönyv címmel.
1919-ben aktív szerepet vállalt a Tanácsköztársaság idején, ezért a proletárdiktatúra bukása után Németországba ment. Lipcsében, majd Berlinben folytatott egyetemi tanulmányokat, közben cikkei jelentek meg rangos magyar és német lapokban. Ekkoriban ismerte meg Matzner Ilonát, Lolát, aki több mint hat évtizeden át, az asszony haláláig hű társa maradt. 1923-ban összeházasodtak, és Párizsba költöztek, ahonnan 1928-ban tértek haza.
Márai első regénye, A mészáros 1924-ben jelent meg Bécsben. 1925-től az Újság című napilap rendszeres tudósítója, írásaival a polgári liberális szellem hatásos szószólója volt. 1933-ban lapja Berlinbe küldte, ahol nyomon követte Hitler hatalomátvételét, hitelesen és bátran számolt be a nemzetiszocializmus valóságáról. 1934-ben jelent meg önéletrajzi ihletésű művének, az európai polgárság sorsát nyomon követő Egy polgár vallomásainak első kötete, amellyel egyszeriben a magyar próza élvonalába került. 1935-ben a második kötet is napvilágot látott, de egy ellene indított per miatt át kellett dolgoznia a könyvet, amely az eredeti szöveggel csak 2013 novemberében kerülhetett újra az olvasók elé. 1936-ban a Pesti Hírlap munkatársa lett, a lap hasábjain Vasárnapi krónika címmel megjelenő írásai nagy népszerűségnek örvendtek.
1938-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választották. 1939 februárjában született meg fiuk, Kristóf, aki pár hetes korában vérzékenységben meghalt, Márai Egy kisgyermek halálára című versében gyászolta meg őt.
A negyvenes évek gazdag írói termést hoztak az életműben. Szindbád hazamegy (1940) című regényével egyik mestere, Krúdy Gyula emléke előtt tisztelgett. 1942-ben jelent meg egyik legnépszerűbb regénye, A gyertyák csonkig égnek, amelyből színpadi és filmváltozat is készült. 1942-ben az MTA levelező, majd 1945-ben rendes tagjává választották. 1943-ban jelent meg az emberi élet alapigazságairól aforisztikusan értekező Füves könyve, és ekkor kezdte írni élete végéig folytatott Naplóját, mindennapjainak krónikáját, amelyben folyamatosan reflektált a szellemi élet történéseire is. A németek 1944. márciusi bevonulása után abbahagyta az újságírást, feleségével Leányfalura költözött. 1945-ben visszatértek Budapestre, ám az egyre diktatórikusabb szellemi-politikai légkör lassan megérlelte benne az elhatározást, hogy elhagyja az országot. Döntésében közrejátszott az is, hogy utolsó, itthon megjelent kötetét bezúzták.
1948 augusztusában feleségével és örökbe fogadott kisfiukkal, Jánoskával elhagyták az országot, előbb Olaszországba, Nápoly mellé költöztek, majd 1952-ben New Yorkban telepedtek le, az amerikai állampolgárságot 1957-ben kapták meg. Az 1956-os forradalom hírére Münchenbe ment, az itthoni eseményeket a Szabad Európa rádióban kommentálta, 1968-ig a rádió levelezője volt Candidus álnéven.
1967-től az olaszországi Salernóban éltek, 1980-ban költöztek vissza a tengerentúlra, a kaliforniai San Diegóba. A nyugati magyarság irodalmi csoportosulásaiban Márai nem vett részt, utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte. Személyes életét sorscsapások árnyékolták be: elveszítette testvéreit, 1986-ban a feleségét, majd 1987-ben nevelt fiukat is. 1989. január 15-én írta utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” Február 21-én San Diegóban öngyilkos lett. Hamvait a Csendes-óceánba szórták.
Az emigrációval elveszített akadémiai tagságát halála után visszaállították, és 1990-ben posztumusz Kossuth-, 1996-ban posztumusz Magyar Örökség díjat kapott.
Márai Kassától a Csendes-óceánig jutott, de a magyar nyelv maradt a hazája, minden művét anyanyelvén írta. Szemlélete, világfelfogása, értékrendszere a polgári liberális hagyományban gyökerezett, amelynek értékeit egész életében megalkuvás nélkül védelmezte. Költőként indult, regényeivel, elbeszéléseivel, esszéivel mégis a magyar próza egyik mesterévé vált, színművei, hangjátékai is sikert arattak.
Márai kikötötte, hogy művei nem jelenhetnek meg szülőhazájában, amíg az orosz hadsereg az országban állomásozik. Könyvei itthon mégis jelen voltak, és hatottak a hivatalos cenzúrát megkerülve bejutott kanadai és müncheni kiadások révén. A rendszerváltozás óta írásait folyamatosan kiadják, 1995 óta irodalmi díj viseli nevét. 1997-ben hagyatéka Budapestre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba került.
Szobra áll Kassán és Budapesten, 2011-ben elkészült a Márai Sándor Emlékkörút, amelyen az érdeklődők az íróhoz és családjához köthető helyszíneket járhatják végig e két városban. 2013-ban jelent meg eddig ismeretlen munkája, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető Hallgatni akartam című esszéregénye. 2019-ben Kassán, az egykori Grosschmid-házban állandó Márai-kiállítás nyílt.
Forrás: MTI
Fotó: pexels.com
