Már minden negyedik hallgató igénybe veszi a kamatmentes Diákhitel2-t az önköltséges felsőoktatási képzés finanszírozására

Töretlenül emelkedik a diákhitelek népszerűsége, tavaly már minden negyedik önköltséges hallgató élt a Diákhitel2 kiemelten kedvező lehetőségével. Ahhoz, hogy a hallgatók a tavaszi félév önköltségét fedezni tudják a kamatmentes Diákhitel2-ből, február 17-ig kell leadniuk a hiteligénylést. Azok a hallgatók, akik idén február 17-ig igénylik a szabad felhasználású Diákhitel1-et, akár már március 13-án hozzájuthatnak a havi maximum 70 ezer vagy a féléves maximum 350 ezer forintos hitelhez. A felsőoktatási jelentkezéseket 2020. február 15-ig nyújthatják be a diákok, eddig az időpontig kell megjelölniük, hogy mely állami ösztöndíjas és önköltséges szakokra szeretnének bejutni.

A Diákhitel2 összege nincs maximalizálva, így akár az általános orvosi vagy a pilóta képzés is finanszírozható a kamatmentes hitel segítségével. Az igénylést követően a hallgatónak elég jeleznie az intézménye felé, hogy önköltségét a Diákhitel Központ folyósítja és ennek köszönhetően kizárólag a tanulmányaira és ezzel a verseny- és piacképes tudás megszerzésére tud koncentrálni.

A kizárólag képzési költség finanszírozására használható Diákhitel2 mellett természetesen a szabad felhasználású Diákhitel1 is folyamatosan igényelhető. A Diákhitel1 szabadon költhető bármire, akár lakhatásra, akár informatikai eszközökre, akár a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására. Ennek kamata továbbra is rendkívül kedvező: 1,99%.

A diákhiteleket számos tényező teszi vonzóvá a hallgatók számára: a hallgatói hitelekre jellemző, a kereskedelmi banki hitelekhez képest nagyságrendekkel alacsonyabb kamat, a rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek, valamint a családtámogatási kedvezmények. Amennyiben 2018. január 1. után megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének 50%-át, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ. Már az első gyermek érkezése esetén, a várandósság 91. napjától kérheti az édesanya a diákhitele kamatmentessé tételét és a hiteltörlesztés három évre történő felfüggesztését.

A Diákhitel Központ Zrt. munkatársai idén mintegy 500 középiskolában tartanak pályaorientációs osztályfőnöki órákat, melyek keretében részletes tájékoztatást nyújtanak az egyetemi évek során várható kiadásokról és finanszírozási lehetőségekről. A Diákhitel Központ a 2001-es megalapítása óta több mint 410 ezer egyetemi és főiskolai hallgató tanulmányait támogatta rendkívül kedvező finanszírozással. A diákhiteleknek és az idén 40%-kal megemelt hallgatói ösztöndíjaknak köszönhetően nincs olyan magyar diák, akit esetlegesen a családja rossz anyagi körülményei zárnak el a felsőoktatás lehetőségétől.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: diákhitel.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com