Már lehet jelentkezni a tavaszi és nyári Erzsébet-táborokba

Már lehet jelentkezni a tavaszi és nyári ottalvós Erzsébet-táborokba, amelyekbe 20-150 fős csoportokat várnak – közölte az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szerdán az MTI-vel.

    A közleményben azt írták, a tavaszi osztálykirándulásokra április 1-jéig, a nyári balatoni élménytáborokba március 26-ig regisztrációt követően interneten keresztül lehet jelentkezni.
Regisztrálnia a korábban már jelentkező és az újonnan pályázó szervezeteknek is kell. A jelentkezések során tíz gyermekenként egy, tíz sajátos nevelési igényű tanulónál pedig két felnőtt kísérő részvétele szükséges – tudatták, hozzátéve, az elbírálás és az értesítés a beadási határidők után ütemezetten történik.
Az alapítvány május 1. és június 5. között Zánkán tartja majd a magyarországi tavaszi osztálykirándulásokat, amelyekre idén kétszer annyi, összesen húszezer tanulót fogadnak. A kétéjszakás táborba a köznevelési intézmények 1-12. évfolyamos diákjait várják. A balatoni nyári élménytáborokat június 16. és augusztus 30. között rendezik meg, ezalatt több mint harmincezren táborozhatnak. A hatnapos, ötéjszakás táborok tíz turnusára gyermekvédelmi intézmények és a köznevelési intézmények 1-8. évfolyamos gyermekekkel jelentkezhetnek, a június 30. és július 5. közötti turnusra 6-11. évfolyam közötti diákcsoportok. A táborokban való részvételhez szükség van a gyermekek érvényes fényképes igazolványára – ismertették.
Kitértek arra is, a Napközi Erzsébet-táborok és a nyári erdélyi Élménytáborok felhívásai szintén megjelennek március elején. Előbbiekre iskolák, családsegítő szolgálatok és központok, valamint kötelező közművelődési feladatot ellátó intézmények jelentkezhetnek 1-8. évfolyamos tanulókkal, az erdélyi táborokba pedig köznevelési intézmények pályázhatnak.
A kormányzati támogatásból megvalósuló táborokról és gyermekprogramokról az egyházi hátterű Erzsébet Alapítvány gondoskodik. A gyerekek testi és lelki épségéért 24 órás gyermekorvosi ügyelet, állandó mentőszolgálat, a nyári időszakban pedig vízimentő szolgálat is gondoskodik. Továbbá a táborokban dolgozók, és a Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak (TESO-k) is figyelnek a gyermekekre – olvasható a közleményben.
A jelentkezési időszakban az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyerekekért Alapítvány munkatársai meghosszabbított ügyfélszolgálati időben állnak rendelkezésre. A jelentkezési felület az www.etaborplusz.hu/Core/ linken érhető el.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com