Majdnem megduplázódott a tüdőgyulladást okozó új koronavírusban elhunytak száma Kínában

Az utóbbi egy napban 17-re emelkedett, vagyis majdnem megduplázódott Kínában a tüdőgyulladást okozó új koronavírusban elhunytak, valamint 470-re nőtt a fertőzöttek száma – közölték Hupej tartomány tisztségviselői szerdán.

    A Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedd este közölte, hogy négyszáz fölé nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérte. A betegség halálos áldozatainak száma akkori adatok szerint kilenc volt a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban.
A vírust időközben a különleges közigazgatási státusszal rendelkező Makaóban és Hongkongban is kimutatták. Edward Jau, hongkongi kereskedelmi miniszter szerint egy beteg gyorsvonattal érkezett Hongkongba Kína szárazföldi területéről. A pácienst karanténba helyezték. “Az egész világ szeme rajtunk van” – hangsúlyozta Jau a davosi világkereskedelmi fórumon a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.
Világszerte a repülőtereken vizsgálatoknak vetik alá a Kínából érkező utasokat.
Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök szokásos szerda reggeli sajtótájékoztatóján közölte, hogy az északi Tamaulipas államban vizsgálnak egy lehetséges esetet. Mint mondta, az egészségügyi hatóságok kézben tartják az ügyet. Hozzátette, a megbetegedés egy másik lehetséges esetét időközben sikerült kizárni.
Az orosz hatóságok is vizsgálnak egy gyanús esetet. Koraeste a RIA Novosztyi hírügynökség jelentette, hogy Szentpéterváron kórházba került egy Kínából érkezett orosz férfi akut légúti vírusos fertőzés gyanújával.
Kedden az amerikai sajtó közölte, hogy az Egyesült Államok északnyugati tagállamában, Washingtonban diagnosztizálták az első új típusú koronavírusos tüdőgyulladást.
A vírus néhány esetben már Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában is megjelent. Észak-Korea pedig szerdától felfüggesztette a külföldi turisták fogadását a koronavírus miatt.
A vírus terjedése a sporttevékenységet is érintette. A 2020-as olimpiai játékok egyes, Vuhanban megrendezendő, ökölvívó selejtező mérkőzéseit le kellett mondani, míg a női labdarúgó selejtező helyszínét át kellett helyezni Nancsingba.
Különös aggodalomra ad okot, hogy a pénteken kezdődő holdújévi munkaszünet miatt jelentősen emelkedik az utasforgalom Kínában. A január 10. és február 18. közötti időszak számít idén az évente változó dátumú ünnep miatti utazási csúcsszezonnak. Ezalatt várhatóan mintegy 3 milliárd alkalommal kelnek útra az emberek országszerte különféle közlekedési eszközökön. Vuhanban óvintézkedések léptettek életbe: a repülőtéren és vasútállomásokon ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét, és karanténba helyezik mindazokat, akiknél lázas tüneteket tapasztalnak.
A kínai kommunista párt központi politikai és jogi bizottsága kedden közölte, hogy aki elmulasztja a vírusos megbetegedés eseteit bejelenteni, “az örökkön a történelmi szégyen oszlopára lesz felszögelve”.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerdán tanácskozik a koronavírusos megbetegedések terjedéséről, és várhatóan dönt a közegészségügyi rendkívüli állapot kihirdetéséről.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com