Mahó Andrea sztárvendégekkel indul erdélyi turnéra

Ötállomásos erdélyi turnéra indul ősszel Mahó Andrea. A színész-énekes koncertsorozatán neves vendégekkel lép színpadra.

    “Zilahon, Désen, Nagybányán, Temesváron és Brassóban fogunk fellépni. A műsorban velem lesz Csengeri Attila, Koós Réka, Egyházi Géza és Vikidál Gyula is” – mondta Mahó Andrea az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

Az Azért vannak a jó barátok című turné szeptember 17-én indul Zilahon és október 7-én zárul Brassóban. Mint a művész kifejtette, repertoáron lesznek dalok a Madách Színházban játszott musicalekből, de lesznek rockdalok, crossoverek is. Hozzátette: Madách színházas kollégáival olyan dalokat adnak elő, amelyek világszerte ismertek.

Színházi bemutatói kapcsán Mahó Andrea beszámolt arról, hogy a Magyar Színházban novemberben mutatják be A kincses sziget című musicalt, amelyet először játszanak Magyarországon. A darabban a főszereplő édesanyját alakítja. “Korábban elsősorban naiva szerepeket játszottam, a változást talán a Mary Poppins című musical hozta meg, a komolyabb női karakterek közé tartozik A kincses szigetbeli szerep is. Erre meg kellett érnem belülről és az énekhang tekintetében is”.

Mahó Andrea elmondta, hogy a Madách Színházban a Mary Poppins mellett a másik két sikeres musicalben, Az operaház fantomjában és a Rocksuliban is látható lesz ősszel.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com