Magyarországon rendezik meg az I. Nyílt Lovasíjász Világbajnokságot – A pozsonyi csata hőseire emlékeznek

Idén rendhagyó sportprogrammal bővül a hazai lovasíjász eseménynaptár. A Nemzetközi Lovasíjász Szövetség (International Horseback Archery Alliance / IHAA) a Magyar Lovasíjász Akadémia Sportegyesületet kérte fel a legelső Nyílt Lovasíjász Világbajnokság lebonyolítására. A versenyzők július 5 és 8 között a pomázi Magyar Vár Tábor területén mérik össze tudásukat magyar, koreai, valamint lengyel versenystílusban, a pozsonyi csata 1111. évfordulója tiszteletére.

A lovasíjászat napjainkban reneszánszát éli, a számos országban komoly hagyományokkal rendelkező sportág világszerte egyre népszerűbb. Kultúrája máig fennmaradt jó néhány ázsiai területen, újjászületett Magyarországon és a világ egyre több országában hódít. Nemcsak Ázsiában, Európában és az észak-amerikai kontinensen, hanem Ausztráliában, sőt Dél-Afrikában is elkötelezett versenyzők űzik és alakítják ezt az összetett és nemes sportot. Felismerve az ebből fakadó sokszínűséget a Nemzetközi Lovasíjász Szövetség alapítói megalkottak egy olyan rendszert, amiben a különböző országok lovasíjász hagyományai, stílusai és a modern kori technikák egymást gazdagítva elevenednek meg a nemzetközi versenyeken.

A szövetség a tagegyesületein keresztül több nemzetközi versenyt szervez világszerte, így kétévente Európa-bajnokságot is rendez. Ezeknek az eseményeknek a Magyar Lovasíjász Akadémia SE tagjai is aktív résztvevői, az elmúlt években több kimagasló eredményt értek el. Az akadémia a tavalyi évben a nemzetközi szövetség által kezdeményezett European Grand Prix sorozat egyik futamának a megrendezését vállalta és bonyolította nagy sikerrel. Ez az alkalom is hozzájárult ahhoz, hogy idén felkérést kapjanak az I. Nyílt Lovasíjász Világbajnokság lebonyolítására. A jelenlévők rendhagyó módon a pozsonyi csata hőseire emlékeznek az ütközet 1111. évfordulója alkalmából. A magyar lovasíjászok mozdulataiban világhírű mestereink tanításai is megelevenednek, megőrizve Kassai Lajos, Némethy Bertalan és Dr. Fábián Gyula méltán elismert munkásságát.

Az I. Nyílt Lovasíjász Világbajnokságnak a festőien szép környezetben fekvő pomázi Magyar Vár Tábor ad otthont július 5 és 8 között, míg a döntő futamokra az utolsó napon kerül sor.  A világ eddigi legnagyobb lovasíjász bajnokságára 34 országból várhatóan több mint 100 versenyző érkezik. A kihívások egymással egy időben három pályán fognak lezajlani a magyar, a koreai, valamint a lengyel versenystílusnak megfelelően. A magyarországi tagegyesületek segítségének, és számos lovasíjász felajánlásának köszönhetően körülbelül 60 ló fog a küzdőtársak rendelkezésére állni.

 

Forrás, fotó: haowc.info



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com