Magyarország és Ausztria a jövőben közösen pályázik sportesemények megrendezésére

Magyarország és Ausztria a jövőben közösen pályázik sportesemények megrendezésére – többek között erről állapodott meg Bécsben a Szövetségi Közszolgálati és Sportminisztérium sportért felelős szekciójának vezetője, Philipp Trattner, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

    Menczer Tamás az MTI-nek azt mondta: a közösen beadott pályázatokkal nagyobb a siker lehetősége.
“Magyarországon a sport stratégiai jelentőségű. Sokat fejlődött a sportinfrastruktúra, így minden készen ál arra, hogy komoly sporteseményeket is Magyarországra hozzanak” – tette hozzá az államtitkár.
A megbeszélés után a bécsi Magyar Nagykövetségen fogadást tartottak azoknak a magyar sportolóknak és edzőknek a tiszteletére, akik Ausztriában dolgoztak vagy dolgoznak, és öregbítik Magyarország hírnevét. A meghívottak között volt Gerevich Pál, a magyar kardcsapattal kétszeres olimpiai bronzérmes, négyszeres világbajnok vívó, valamint Karsai Ferenc asztaliteniszező, aki 1995 óta az osztrák férfi válogatott edzője.
Menczer Tamás az Ausztriában élő magyar sportolókkal kapcsolatban úgy fogalmazott: ők felemelik Magyarországot, egy idegen közegben állnak helyt, és “tapasztaljuk, látjuk és érzékeljük azt a megbecsülést, amit ők itt Ausztriában kapnak”. Az államtitkár egyben arra kérte őket, hogy a szívüket mindig őrizzék meg magyarnak.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com