Harminc éve, 1989. szeptember 11-én nyitotta meg Magyarország a határait a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt. A rendkívüli politikai kockázatokat hordozó döntés fontos mérföldkővé vált a kelet-európai rendszerváltozás folyamatában, és nagyban hozzájárult a kommunista keletnémet rendszer bukásához, a német újraegyesítéshez.
Magyarországon 1989. május 2-án kezdődött az osztrák határon telepített határzár lebontása, június 27-én pedig Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter jelképesen is átvágta a negyvenéves európai megosztottságot jelképező vasfüggönyt. Az év nyarán a kommunista keletnémet államban, a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) is változást követelő tüntetések kezdődtek, amelyeknek fontos jelszavuk volt a német-német határ megnyitása és a berlini fal lebontása. Mivel a rendszer a szocialista táborba történő utazásokat nem korlátozta, a Nyugatra vágyó állampolgárok a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) budapesti, varsói és prágai nagykövetségén kértek menedékjogot. A viszonylag kicsi magyarországi nyugatnémet követség gyorsan “megtelt”, a több ezresre duzzadt tömeget táborokban helyezték el. Az első nagyobb csoportot annak a zugligeti, Szarvas Gábor utcai templomnak a kertjébe fogadták be, amelynek papja Kozma Imre volt.
Az augusztus 19-én Sopron közelében megrendezett páneurópai piknik alkalmával az ideiglenes határnyitást kihasználva több száz keletnémet rohant át Ausztriába, hogy onnan a “másik” Németországba távozzon. A határőrök sem a szökni akarók megállítására, sem átengedésére nem kaptak utasítást, így nem került sor fegyverhasználatra. A határ őrizetét azonban megerősítették, így hasonló eseményekre már nem kerülhetett sor. A magyar hatóságok később engedélyezték, hogy a budapesti nyugatnémet követségen tartózkodók közül több mint százan kiutazhassanak, de több tízezer hazájába visszatérni nem akaró, de Nyugatra utazni sem tudó ember sorsa megoldatlan maradt.
Az egyre súlyosabb, politikai és humanitárius válsággal fenyegető helyzetben a magyar kormány augusztus végén úgy döntött, hogy kiengedi Ausztriába a távozni akarókat. Erről Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter augusztus 25-én az NSZK-ban, a Bonn melletti Gymnich kastélyban tárgyalt Helmut Kohl kancellárral és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel. A terveket Németh Miklós Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárral is ismertette, aki ezt tudomásul vette, és biztosította a magyarokat, hogy az 1956-os események nem fognak megismétlődni.
Horn Gyula augusztus 31-én Berlinben folytatott megbeszéléseket. A keményvonalas keletnémet vezetés egy korábbi kétoldalú megállapodásra hivatkozva azt sürgette, hogy Magyarország küldje vissza az NDK-ba a keletnémet állampolgárokat, miközben a magyar kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi kötelezettségekkel egybecsengő megoldást tud elképzelni. Mivel Berlin ebben nem kívánt partner lenni, a magyar kormány egyheti halasztást követően – ez alatt az idő alatt az NDK még egy sikertelen kísérletet tett arra, hogy hazatérésre bírja rá állampolgárait – egyoldalú lépésre szánta el magát. Szeptember 8-án jegyzékben tudatták a budapesti NDK-nagykövetséggel, hogy ideiglenes jelleggel felfüggesztik az 1969-ben kötött magyar-keletnémet megállapodás erre vonatkozó pontjainak hatályát, és az NDK polgárait minden olyan államba kiengedik, amely engedélyezi be- vagy átutazásukat. A döntésről az NSZK és a Szovjetunió nagykövetségét is tájékoztatták.
A nyilvános közleményt szeptember 10-én, este hét órakor tették közzé, és ezzel egy időben Horn Gyula a Magyar Televízió Hét című műsorában is ismertette. A döntés szeptember 11-én 0.00 órakor lépett életbe, ettől az időponttól kezdve a harmadik országba távozni kívánó NDK-állampolgárok érvényes okmányaikkal elhagyhatták Magyarországot. Csak az első órákban tízezernél többen távoztak, november végéig az összes, mintegy 60 ezer keletnémet állampolgár az NSZK-ba utazott. A világsajtót bejárták az örömittas, Trabantjaikban és Wartburgjaikban a határt átlépő emberekről készült képek, Helmut Kohl nyugatnémet kancellár hivatalosan is köszönetét nyilvánította, és közölte: Németország ezt soha nem felejti el a magyaroknak. A szovjet sajtó tárgyszerűen adott hírt az eseményekről, de az NDK, Csehszlovákia és Románia élesen tiltakozott. Berlinben az NDK belügyeibe való beavatkozásról, az NSZK által elcsábított és Magyarország által eladott NDK-polgárokról, provokációról beszéltek.
A magyar döntés felgyorsította a keletnémet változásokat. Az ősz folyamán mindennapossá váltak a százezreket megmozgató rendszerellenes tüntetések. A népharag miatt október 18-án távoznia kellett Erich Honecker pártfőtitkár-államfőnek, a megújult pártvezetés pedig november 9-én rákényszerült a határok megnyitására. A berlini fal leomlása már a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlását vetítette előre.
2014-ben, a határnyitás negyedszázados évfordulóján megemlékezések során, fotókiállításokon, emléküléseken tekintettek vissza az eseményekre. 2017-ben mutatta be a közmédia M5 kulturális csatornája Szalay Péter Európa álma című dokumentumfilmjét az 1989-es magyarországi és berlini spontán határnyitásról, a rendszerváltás német-magyar párhuzamairól.
Forrás: MTI.hu
