A magyarok fele még mindig utasbiztosítás nélkül nyaral

Beköszöntött az igazi nyár, ráadásul a tanév is néhány nap múlva véget ér, kezdetét veszi a nyaralások, nagy utazások időszaka. A hazai biztosítók becslései alapján csupán minden második honfitársunk köt ilyenkor utasbiztosítást, pedig a felhőtlen kikapcsolódást és pihenést könnyen beárnyékolhatja egy váratlan esemény, baleset vagy betegség. Az OVB Magyarország szerint nem éri meg a biztosítás díján spórolni, érdemes felelősen megtervezni a nyaralást, főleg úgy, hogy naponta akár már egy tengerparti frissítő áráért biztosítva lehetünk.

 

Habár a biztosítótársaságok minden szezon elején felhívják rá a figyelmet, még mindig sokan gondolják úgy, hogy az ingyenes európai egészségbiztosítási kártya vagy a bankkártyák szolgáltatásai közé beépített utasbiztosítás megfelelő védelmet nyújthat. Az OVB pénzügyi tanácsadó cég utasbiztosítási partnere legutóbb egy olyan esetről számolt be, amikor valaki búvárkodás után agyvérzés gyanújával került kórházba. Biztosítás hiányában a kórházi ellátás, a teljes kivizsgálás, valamint a speciális felszereléssel és orvosi felügyelettel történő hazaszállítás 6,5 millió forintos költségét bizony neki kellett volna állnia. A társaság tapasztalatai szerint akár egy tengeri sün szúrásának ellátása és kezelése is komoly anyagi áldozatokkal járhat.

„Amikor a nyaralást tervezzük, legyünk nagyon körültekintőek, ne spóroljunk a biztosításon, mert egy normál egészségügyi ellátás is elképesztő anyagi terheket róhat egy családra, ha nem várt betegség, vagy baleset következne be” – mondta Póth Viktor, az OVB Vermögensberatung Kft. üzletfejlesztési igazgatója. „Amikor a kockázatokat elemezzük, tudnunk kell, hogy Európán belül legalább 50 millió, a tengerentúlon pedig 100 millió forintos fedezettel kell optimális esetben rendelkezzünk” – tette hozzá.

Az OVB Magyarország véleménye szerint az Európán kívül nyaralni vágyóknak még inkább felelősségteljesen kell tervezniük. A pénzügyi tanácsadó cég felhívja a vakációra indulók figyelmét, hogy mindenképpen tájékozódni kell arról, hogy a célország a biztosítási feltételekben mely területi hatály alá esik, a társaságok nagy részénél ugyanis a nyaralás helyszínétől függően pótdíjat kell fizetni. Egy tengerentúli (például USA) nyaralás során bekövetkezett komolyabb baleset, betegség kivizsgálása, ellátása, kezelése több tízmillió forintos költséggel járhat.

Annak, aki aktív tengerparti kikapcsolódásra vágyik, érdemes már jó előre megérdeklődnie, hogy éppen a búvárkodás, a vízisí, a vitorlázás, a tengeri kajak, a jetski, a surf, a kitesurf, a motorcsónakkal vontatott banán vagy éppen a hiperbárkamrás kezelés szerepel-e a kiválasztott csomagban, vagy azt kiegészítő biztosításként kell választani az alapcsomaghoz. Az OVB Magyarország utasbiztosítási partnere, a MAPFRE ASISTENCIA tapasztalatai szerint egyre népszerűbbek ezek a tevékenységek, ezért a hozzájuk kapcsolódó biztosítás elérhető a társaság alapcsomagjában.

 

Sajnos gyakran előfordul az is, hogy a strandon eltulajdonítják értékeinket, vagy kisebb sérüléseket szenvedünk a fürdőzés során (tengeri sün, kagyló), ezekre az esetekre is érdemes felkészülni. Ha valaki az idősebb, például 15 éves autójával tervez tengerparti utazást, nem árt az assistance szolgáltatásra is gondolni indulás előtt, illetve, ha körültekintően választunk biztosítást, akkor attól sem kell tartanunk, hogy a szállodában kifizettetik velünk az elveszített ajtónyitó kártyát, vagy elvész a fakultatív programba fektetett pénzünk, ha valamiért lemaradnánk róla. Fentiek mellett az OVB utasbiztosítási partnerénél a krónikus betegségben (cukorbetegség, magas vérnyomás, asztma) szenvedők is teljes térítést kapnak az alapcsomag áráért, ha az alapbetegségük miatt szorulnak orvosi ellátásra a nyaralás során.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com