Magyar Nemzet – Százmillió a bírók képzésére

Megkezdődött a bírák idei képzési programjának megvalósítása: a bírák, a titkárok, a fogalmazók és az igazságügyi alkalmazottak jórészt a Magyar Igazságügyi Akadémia keretei között ismerhetik meg alaposabban a változó jogszabályokat – írja a hétfői Magyar Nemzet.

    Hornyák Szabolcs, az akadémia igazgatója úgy nyilatkozott: a szakmai tanácskozásokon hamarosan újra szó lesz például a devizaperek gyakorlati tapasztalatairól és arról is, hogy márciustól nem a gyámhatóság, hanem a bíróság dönthet, ha az egyik különélő szülő nem teszi lehetővé a kapcsolattartást a közös gyermekkel.
Az elmúlt évben az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 107 millió forintot költött a bírák, a fogalmazók, a titkárok és az igazságügyi alkalmazottak képzésre, továbbképzésére. – Az idei költségvetés hasonló összeggel számol – mondta a lapnak Hornyák Szabolcs.
Az intézmény az OBH keretei között fejti ki tevékenységét. Az igazgató közölte azt is: a képzések éves programját mindenkor az OBH elnöke hagyja jóvá, de előtte megismeri a törvényszékek, az ítélőtáblák és a Kúria szakmai álláspontját is. Az Országos Bírói Tanács szintén véleményezi a tervezetet. A bíráknak a képzés ingyenes. A szakmai tanácskozások egy részét az igazságügyi akadémia keretei között bonyolítják le, de számos képzést tartanak a törvényszékek és az ítélőtáblák is. Megtudtuk, hogy az előadók többsége bíró. Maguk a bírák egyébként az önképzés keretei között – bejelentési kötelezettség nélkül – beiratkozhatnak más, külső tanfolyamokra is. Ugyanakkor figyelembe kell venniük a bírák etikai kódexét és az úgynevezett integritási előírásokat, ez azt jelenti, hogy meg kell őrizniük szakmai függetlenségüket, a bíráskodás tekintélyét.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com