Magyar Nemzet – Rövidebb idő alatt jutnak szakmához a felnőttek

A jelenleginél rövidebb idő alatt szerezhetnek szakmákat a felnőttek az ősszel induló új rendszerben – írta keddi számában a Magyar Nemzet, a felnőttképzésben tervezett változtatásokat ismertetve.

    A szakképzési rendszer átalakítása a tanulni vágyó felnőtteknek is kedvező változásokat hoz – idézte a lap a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárt.

Pölöskei Gáborné elmondta: az, hogy a 174 alapszakmát ezentúl csak iskolarendszerben, azaz technikumban vagy szakképző iskolában lehet tanulni, korántsem jelenti azt, hogy a felnőtteknek is 3-5 évig iskolapadban kell ülniük.

Az iskolarendszerű oktatás állami bizonyítványt, minőségi garanciát, ingyenességet jelent, de nem egyenlő a klasszikus nappali tagozattal. A felnőttek az elméleti ismereteket a konzultációk mellett e-learning formájában, digitális tananyagokon keresztül is elsajátíthatják, nem kell mindennap bejárniuk. A gyakorlati részt pedig akár a saját vállalatuknál is teljesíthetik.

Fontos az is, hogy a felnőtteknek nem oktatnak közismereti tárgyakat, és beszámítják a korábbi végzettségeiket, sőt nemcsak a papírral igazolt, hanem a gyakorlatban meglévő előzetes tudást is. A csoportos képzés mellett egyéni képzési utakra is lehetőség lesz.

Mindennek köszönhetően akár a teljes óraszám negyven százaléka alatt is megszerezhetik a bizonyítványt. Egy kétéves képzés például tíz hónap alatt elvégezhető lesz – magyarázta Pölöskei Gáborné.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com