Magyar Nemzet – Pénteken átadják az M4-es Üllő és Albertirsa közötti szakaszát

Pénteken adják át a forgalomnak az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Albertirsa közötti szakaszát, Albertirsa és Abony között pedig még idén nyáron teljessé válik az autópálya – írta szerdai lapszámában a Magyar Nemzet.

    Az Üllő és Albertirsa közötti 27 kilométeres elővárosi szakasz átadásával Monor, Monorierdő, Pilis és Albertirsa lakói közvetlenül gyorsforgalmi úton érhetik el a fővárost.
Az Albertirsa és Abony közötti szakaszon továbbra is zajlik az építkezés, de ez a 35 kilométer nem egybefüggő, tavaly nyáron már átadtak egy 10,8 kilométer hosszú szakaszt, ennek egyik része – 4,8 kilométer – a ceglédi körforgalomtól Budapest irányába, hat kilométer pedig a Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakasz része. Az ígéretek szerint idén augusztusig a hiányzó részek is elkészülnek, és így Abonytól a budapesti repülőtérig egybefüggő, kétszer kétsávos úton haladhat a forgalom.
Az M4-es fejlesztése folytatódik tovább az Alföldön keresztül az országhatár felé. A Szolnokot elkerülő Abony-Törökszentmiklós 27 kilométeres szakasz tartalmaz majd egy Zagyva- és egy Tisza-hidat, valamint számos műtárgyat, illetve felüljárót. A Törökszentmiklós és Püspökladány közötti 65 kilométeres szakasz nyomvonala is ismert már, továbbá tart a magyar-román határhoz vezető, Berettyóújfalu-Nagykereki szakasz  megvalósítása is – olvasható a Magyar Nemzetben.

 

Forrás: MTI

 

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com