Magyar Nemzet – Munkaadói és munkavállalói érdek is az év végi szabadságolás

Nem jellemző idehaza az év végi szabadnapok kiadásából adódó vita, az akár két-három hétig is elnyúló év végi szabadság a legtöbb területen a munkáltatónak is érdekében áll – írja a Magyar Nemzet szombati számában, érdekképviseletek álláspontját ismertetve.

    Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (Mgyosz) alelnöke a lapnak kifejtette: elterjedt, ám téves megközelítés, hogy a munkavállalóknak kell kivenniük év végéig a még megmaradt szabadságot, mivel annak kiadásáért a munkáltató felelős. Ha a dolgozók hosszú időn keresztül görgetik maguk előtt a fel nem használt szabadnapokat, akkor a munkáltatót vonják felelősségre. Szintén tévedés, hogy a megmaradt szabadnapokat idővel pénzbeli juttatással ellensúlyozza a foglalkoztató, ez az eset csak a munkaviszony megszűnésekor fordulhat elő, de nem jellemző – mondta el.
Rolek Ferenc szólt arról is, hogy ágazatonként jelentősen eltérnek az év végi munkavégzéssel kapcsolatos szokások. Az ipar területein már jó előre tisztában van vele a munkavállaló, hogy decemberben az adventi, karácsonyi időszaktól leáll a termelés, így a dolgozók – ha nem érkezik rendkívüli megrendelés – pihenéssel töltik az év végét. A közigazgatásban, a közszféra bizonyos területein pedig már hagyomány a karácsony és újév közötti szünet, de egyre jellemzőbb a szolgáltatásokban is. Ennek oka részben a visszaeső kereslet, részben a munkáltatókra háruló nyomás, beleértve a szabadságok kiadását vagy a munkaerőhiányt.     Rolek Ferenc szerint ráadásul a munkáltatók hozzáállása a munkavállalók igényeivel is találkozik, mivel sokan az év utolsó hónapjára tartogatják éves szabadnapjaik nagy részét.
Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a közszolgáltatásokban, leginkább a közösségi közlekedés területén rendkívül nehézzé teszi a munkaszervezést a szakemberhiány. A szállításban ez az ünnepekhez köthető, jelentősen megugró utasforgalom az utasok számára nem látható, ám adott esetben bevételkiesést okozó létszámgondokat okozhat.
Buzásné Putz Erzsébet jelezte: amennyiben a dolgozó úgy látja, jogellenesen hiúsul meg a szabadsága, akár jogi úton is érvényt szerezhet igazának.
Decemberben a kereskedelemre hárul a legnagyobb kihívás. Az áruházak több száz szezonális munkás bevonására készülnek a következő hetekben. A három éve jellemző súlyos munkaerőhiány mellett a hosszabb ünnepi időszak és a növekvő lakossági fogyasztás is többletterhet ró az alkalmazottakra.
A tapasztalatok arról árulkodnak, a szabadságolással kapcsolatban meglehetősen rugalmasak a munkaadók és a munkavállalók, a legtöbb konfliktus pedig nem az év végén, hanem a nyári hónapokban fordul elő – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com