Magyar Nemzet – Idénymunkáért hagyják el a boltokat

Nem elég az általános munkaerőhiány az áruházakban, a kereskedelemben dolgozókat a nyári szezonális munkalehetőségek is elcsábítják a boltokból, mert például turisztikai állásokban több pénzt kereshetnek és több a szabadidejük – írta a Magyar Nemzet szerdán. 

    A lap szakszervezeti körökből úgy értesült, hogy a fokozódó fluktuáció miatt a szokásosnál is nagyobb feladatot jelent megszervezni a napi munka ellátását az üzletekben és a raktárakban. Nem ritka, hogy a 12 órás műszak helyett 15 órát kell dolgozniuk az áruházi beosztottaknak, úgy, hogy nem tudják kivenni a munkaközi szüneteket, mert kevesen vannak az adott munkára. Gondot okoz a hét végi munkaszervezés is.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, a kórosan kevés alkalmazott miatt több olyan megoldást alkalmaznak az áruházak, amelyek szembemennek a törvényi előírásokkal. Úgy vélte, elkerülhetetlen, hogy ősszel konkrét javaslatok szülessenek a munkaerő-problémák megoldására, különben a magas élőmunka-igény miatt az év végére akadályokba ütközhet az ellátási lánc előírások szerinti működtetése.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com