A magyar musical napja

2012 óta január 12-én ünneplik a magyar musical napját a Bajor Gizi Színészmúzeum kezdeményezésére. Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, Hubay Miklós, Vas István és Ránki György alkotását, az Egy szerelem három éjszakáját. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

    A musical a zenés színház jellegzetes amerikai műfaja, amely szakít az operett, a zenés vígjáték és a revü dramaturgiai elveivel, rendszerint kész irodalmi művek felhasználásával alkalmazza a párbeszédet, éneket, táncot. A műfaj ősének a daljáték és az operett tekinthető, de szerkezete más. Az operához hasonlóan nincs vagy csak nagyon kevés a prózai rész, a zene operaszerűen szerkesztett, tehát témák, ciklusok követik egymást, ismétlődnek, így a zenének önmagán túl, szerkezetileg is üzenete van.

Az első musicaleket a múlt század első felében a New York-i Broadwayn játszották, ezek zeneileg a dzsessz különféle ágaiban gyökereztek. Európában az 1950-es évek óta hódít teret ez a zenés műfaj. Sokan az Alan Jay Lerner és Frederick Loewe által jegyzett My Fair Ladyt tartják “a legtökéletesebb musicalnek”. A G. B. Shaw Pygmalion című műve alapján készített darab ősbemutatója 1955-ben volt a Broadwayn, majd 1964-ben George Cukor rendezésében elkészült többszörös Oscar-díjas filmváltozata is Audrey Hepburn és Rex Harrison főszereplésével.

Amerikában egymást követték a világsikert arató musicalek: 1957-ben a West Side Story, 1966-ban a Kabaré, 1969-ben a Hair, az első kizárólag beat- és rockzenére épülő musical, 1975-ben az A Chorus Line (Tánckar). Az elmúlt évtizedek legnépszerűbb musicalszerzője a brit Sir Andrew Lloyd Webber, aki olyan művek szerzője, mint a Jézus Krisztus szupersztár, az Evita, a Macskák és Az operaház fantomja; utóbbi a valaha leghosszabb ideig játszott darab a Broadwayn. A sor folytatható A nyomorultakkal, a Miss Saigonnal, a Rómeó és Júliával vagy az Amélie-vel, amely a 2001-ben Audrey Tautou főszereplésével készült filmen alapul.

E musicalek zömét Magyarországon is bemutatták, miközben megszülettek az első hazai zenés darabok is. 1960-ban alakult a Nagymező utcában működő Petőfi Színház, melynek repertoárját Szinetár Miklós művészeti és Petrovics Emil zenei vezető a zenés színpad klasszikusaiból, nagy sikerű külföldi musicalekből és új magyar zenés játékokból kívánta kialakítani.

Harmadik bemutatójuk 1961. január 12-én az Egy szerelem három éjszakája című “musical tragedy” volt, amely egy csapásra polgárjogot vívott ki hazánkban is a műfajnak. A második világháború alatt játszódó, Radnóti Miklós sorsát idéző színművet Hubay Miklós, a dalszövegeket a költő, műfordító Vas István írta, a zeneszerző Ránki György volt, a zenekart Petrovics Emil vezényelte. A darabot Szinetár Miklós parádés szereposztással, Bodrogi Gyula, Margitai Ági, Miklósy György, Agárdi Gábor, Sennyei Vera és Horváth Tivadar részvételével állította színpadra. A darabból 1967-ben Révész György filmet forgatott, a főszerepekben Tóth Benedekkel, Venczel Verával, Darvas Ivánnal, Latinovits Zoltánnal, Sinkovits Imrével, Kállai Ferenccel, Major Tamással és Bodrogi Gyulával. A musicalt azóta számos felújításban játszották, tévéváltozatát 1986-ban mutatták be.

A Bajor Gizi Színészmúzeum kezdeményezésére 2012 óta a színpadi bemutató napján, január 12-én tartják a magyar musical napját. Az ünnepet először Somogyi Zsolt, a múzeum igazgatója javaslatára rendezték meg az alkotók és az ősbemutató összes résztvevője tiszteletére, a műfaj népszerűsítésére. A zenés megemlékezést akkor Fedák Sári mellszobra közelében tartották (Fedák volt a musical elődjének számító daljátéknak, Kacsóh Pongrác János vitézének első Kukorica Jancsija.)

Az “operett-nagyhatalomnak” tartott Magyarországon rendkívül népszerűvé vált a musical műfaja. Az 1970-es évektől egymást követték a sikerdarabok, csak néhányat említve: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, István, a király (e rockopera műfajilag musicalnek minősül), A padlás, Doktor Herz, Légy jó mindhalálig, Valahol Európában, A dzsungel könyve, Hotel Menthol, Made in Hungária, Abigél, Isten pénze, Szép nyári nap, Én, József Attila, A fejedelem, A Pál utcai fiúk.

A műfaj magyarországi népszerűségét és rangját is jelzi, hogy 2011-ben Budapest és Szabadka rendezte meg az első Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyt. (A világhírű Grammy-díjas magyar származású zeneszerzőnek, többek közt az Elisabeth, a Mozart!, a Rebecca, a Marie Antoinette című musicalek szerzőjének szülővárosa a vajdasági város.) 2012-ben a Budapesti Operettszínházban tartották az Aranypálca elnevezésű nemzetközi operett-musical karmesterverseny döntőjét. 2013 áprilisában Budapesten, az Operettszínházban rendezték meg az I. Budapesti Nemzetközi Operett-Musical Fesztivált.

Forrás: MTI.hu
Forrás: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com