A Magyar Lovasterápia Szövetség Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2018. szeptember 28-30. között, immáron tizennegyedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét.  Idén a Díjlovas Verseny egyben világkupa-forduló is lesz. A rendezvény főtámogatója az OTP Bank Nyrt., kiemelt támogatók az ELMŰ-ÉMÁSZ, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Hewlett Packard Enterprise.

 

Helyszín: NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központja (2151 Fót, Vörösmarty tér 2.)

A verseny időpontja: 2018. szeptember 28-30. (péntek-szombat-vasárnap)

Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzeti és nemzetközi keretek között zajlik a Díjlovas Verseny. Az idei nemzetközi díjlovas versenyre – melynek két versenyszáma most Világkupa-forduló is lesz – 67 lóval neveztek hazai és külföldi sportolók, így a nemzeti díjlovas versennyel együtt összesen 123 ló és lovasa vesz részt a versenyen.

A három nap alatt a programban 32 versenyszám szerepel, 13 nemzet 102 lovasa méri össze a tudását.

A versenyen olyan neves lovasok is indulnak, mint Dorothee Schneider olimpiai bajnok és Benjamin Werndl díjlovas Németországból, a hazai versenyzők között láthatjuk Szalay Nikolett és Ács Róbert többszörös magyar bajnokokat is. Idén mindhárom napon lovasbemutatót tart az Alsó-szászországi Ménes Celle.

A korábbi évekhez hasonlóan a nemzetközi versenyen többek között Szent György-díj, Intermediate I., Intermediate I. Kűr, Intermediate II., Nagydíj, Nagydíj Special, valamint Nagydíj Kűr versenyszámokat rendeznek.  A nemzeti Díjlovas Verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában indulnak.

A Gyermekmentő fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában három napon keresztül egymás mellett, sőt, egy játékos és látványos versenyszám erejéig egymással versenyeznek élsportoló lovasok és fogyatékkal élő gyerekek. A vasárnapi közös versenyszámon Dr. Marie-Theres Thiell, az ELMŰ és ÉMÁSZ Igazgatóságának elnöke és Bánki Erik, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja csapatkapitányként segíti a versenyző gyerekeket.

A közös versenyzés egyrészt hatalmas élmény a gyerekeknek, másrészt népszerűsíti a lovasterápiát, mint kiegészítő terápiás eljárást, és nem utolsósorban az egész lovassportot is.  A verseny egyik száma a Díjlovagló Parasport Magyar Bajnokság lesz.

A Nemzetközi Díjlovas Verseny összdíjazása 9600 Euro, a Nemzeti Díjlovas Versenyé 800.000 Ft. A Lovasterápiás Versenyre 170 induló jelentkezett – látás- és mozgássérültek, hiperaktív, tanulásban és értelmileg akadályozott gyerekek. A terápiás versenyek összdíjazása 4 millió Ft. A gyerekek díjazása tudatosan magasabb, mint az élsportolóké.

Ezek a nyeremények sokat jelentenek az intézményeknek, hiszen sok csapat a díjakból finanszírozza év közben a terápia költségeit! A versenyre érkező gyerekek és kísérőik utaztatásáról, szállásáról és ellátásáról szintén a Gyermekmentő Szolgálat gondoskodik.

A szeptemberi versenyt tizennegyedik éve rendezik meg Fóton, hagyományosan jó hangulatban, sok vidámsággal és játékkal. Erről nem csak a gyerekek, díjlovasok és a lovak gondoskodnak, hanem a rengeteg önkéntes segítő, a szervezők, lovászok, arcfestők, animátorok, közös játékok, és nem utolsó sorban a támogató cégek.

Az OTP Bank, mint a Gyermekmentő főtámogatója, hosszú évek óta segíti a szervezet sokrétű egészségügyi programját. A mozgó fogorvosi rendelő is kint lesz a verseny ideje alatt, ahol a szakemberek 9-17 óra között fogászati szűrést és felvilágosítást nyújtanak mind a három napon. A fogorvosi busz előtt – bármerre is járjon – mindig jókedvű gyerekek hosszú sora kígyózik, akik a játékos foglalkozásoknak köszönhetően egyáltalán nem félnek a fogorvosi vizsgálattól!

A rendezvényre idén is kitelepül a szervezet nőgyógyászati szűrőkamionja – a Waberer’s International Nyrt. jóvoltából.

Először kapcsolódik be a rendezvénybe az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) – Biztonságosabb Internet Program -, melynek magyarországi konzorciumvezetője a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.

A szervezet a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul, ezért is települnek ki a SIP-oktatók mindhárom napon 9 és 17 óra között, és tartanak előadást a biztonságos internet-használatról a versenyre kilátogató és a lovasterápiás versenyen részt vevő gyerekek részére.

Pénteken a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete fóti iskolás gyerekeknek tart bemutatót az elsősegélynyújtás alapjairól.

A verseny kiemelt szponzora, az ELMŰ-ÉMÁSZ (innogy SE) támogatásával és közreműködésével megújuló energiákkal működő zöld parkot alakítottunk ki fóti intézetünkben, az Élhető Jövő Parkot. A verseny közönsége a helyszínen megismerkedhet a nap, a szél és a víz energiájával fenntartható módon működő környezetvédő megoldásokkal.

Szeptember 28-án, pénteken az enHome Zöldjárat, az ELMŰ-ÉMÁSZ cégcsoport országjáró edukációs roadshow-ja is kitelepül. A kísérletekkel és interaktív elemekkel gazdagított programon a fóti általános iskola tanulói érdekes előadásokat hallhatnak a környezettudatosságról és a fizikáról.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. a verseny egyik kiemelt támogatójaként a MobileKids (MoKi) programjával jelenik meg a rendezvényen. A program célja, hogy játékos formában segítsen a gyermekeknek elsajátítani a biztonságos közlekedés szabályait. Ennek érdekében számos elméleti és gyakorlati feladat, illetve egy fantasztikus mini KRESZ-pálya is várja a gyerekeket, ahol kisautókkal és biciklikkel is közlekedhetek. A jól elvégzett feladatok után ajándék fagylalt jár a gyerekeknek. Amíg a gyerekek játszanak, addig a szüleik tesztvezetésen próbálhatják ki a legújabb Mercedes-Benz modelleket. A MobileKids (MoKi) programról bővebb információ a http://www.kozlekedjbiztonsagosan.hu/ oldalon található.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Hewlett Packard Enterprise közötti együttműködés huszonnyolc éves múltra tekint vissza. A partnerség fontos részét képezi a szervezet központjaiban az IT infrastruktúra biztosítása.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hosszú távú céljai közt szerepel a legmodernebb technológiák bevezetése, ehhez tudott hozzájárulni a HPE Aruba Meridian felhő alapú navigációs rendszere, amely a Fóti Lovasterápiás és Oktató Központ területére lett konfigurálva. Az egész világon ez a teljeskörű

installáció rendelkezik a legnagyobb lefedettséggel egy adott területre vetítve, Magyarországon a Lovasterápiás Központ büszkélkedhet elsőként ezzel az innovatív technológiával.

 

 

 

Forrás, fotó: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com