A Magyar Képzőművészeti Egyetem vezeti a művészeti európai egyetemi szövetséget

A Magyar Képzőművészeti Egyetem vezetésével megkezdte működését a négy európai képzőművészeti egyetemet tömörítő EU4ART európai egyetemi szövetség, amely a három éves futamidejű program megvalósítására 5 millió euró támogatást nyert.

    Szeptember 16-án és 17-én az MKE adott otthont a szövetség első találkozójának, amelyre Budapestre érkezett a Drezdai Művészeti Akadémia, a lett Művészeti Akadémia és a Római Művészeti Akadémia vezetősége. Ezzel elindult az a 3 éves nemzetközi együttműködés, amelynek fő célja egy közös és rugalmas képzési struktúra kialakítása a művészeti szakokon – áll a Magyar Képzőművészeti Egyetem MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Mint írják, ezek a tantervek lehetővé teszik majd a diákok számára, hogy a tanulmányaikat személyre szabják, tehát megválaszthassák, a négy egyetem melyikén, meddig és mit tanulnak. Ennek a mobilitásnak köszönhetően már hallgató korukban nemzetközi közegben dolgozhatnak.
A közleményben Radák Esztert, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorát idézik, aki elmondta: a szövetség célja, hogy az EU4Art projekttel hozzájáruljon az európai identitástudat erősítéséhez, ismertté tegye és népszerűsítse az európai kultúrát és ezen belül a képzőművészet örökségét és sokféleségét.
Továbbá céljuk, hogy az együttműködés során megfogalmazzák válaszaikat azokra a kihívásokra, amelyeket a képzőművészet oktatásával szemben a XXI. század támaszt. “Hiszünk a képzőművészet kultúrákat és generációkat összekötő erejében” – fogalmazott.
A tanácskozáson részt vett Navracsics Tibor, az Európai Bizottság tagja és Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is, hogy a szövetség tagjaival megvitassák a pályázat elindulása körüli kérdéseket.
Az európai egyetemi szövetségek következő nagy eseménye november 7-én lesz Brüsszelben, ahol az Európai Bizottság előtt mutatja be Radák Eszter rektor a szövetség munkatervét.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com