Magára maradt a rádiós műsorvezető

A 103.9 Sláger FM műsorvezetőjének rögtönzött nyaralásán semmi sem úgy alakult, ahogy tervezte. Mégis, életre szóló élményben volt része.

Már egy ideje fontolgatta a pár napos kiruccanást Somogyi Zoltán, aki egyébként is szívesen vág neki új, ismeretlen vidékek felfedezésének. A Sláger FM műsorvezetője ezúttal barátaival a csodaszép elzászi régiót szemelte ki kemping úti célnak, ám a sors másképp alakította a nyaralást.

“Eredetileg azt terveztük, hogy kempingezni megyünk a barátaimmal Franciaországba. Többször volt már erre példa, csaknem egész Európát bejártam már sátorral, ezért most is hasonlót terveztünk. Végül úgy alakult, hogy egyedül maradtam – mondja Zoli –, de most nem is bántam annyira. Évek óta nem volt ennyi időm elmélkedni egy kicsit. Közel háromezer kilométert vezettem pár nap alatt, de még a tizenegy órás odautat is élveztem, feltöltött. Bár kempingezés volt a terv, egy személyre a szálloda még olcsóbbnak is bizonyult, így végül letettem a vadregényes szállásról” – árulta el a műsorvezető, aki igyekezett mindent felfedezni.

“Jártam autó múzeumban, ahol Chaplin autóját is megcsodálhattam. Vasút történeti kiállításon, ahol az Orient Expressz hangulatába kóstolhattam bele és egy világháborús bunkert is bejártam. Persze a helyi étel specialitások sem maradtak ki, lenyűgözött ez a régió” – mondta Somogyi Zoltán, aki ha teheti, utazásra adja a fejét.

“Jelenleg is zajlik a Sláger FM nyereményjátéka, amelyben most mindenkinek alkalma nyílik, hogy 103.900 forintot vigyen haza. Ez egy remek lehetőség, egy ilyen összeg mindenkit közelebb segíthet az álmaihoz, vágyaihoz. Nem kérdés, hogy a nyertes helyében én utazásra fordítanám ezt az összeget” – árulta el Somogyi Zoltán.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com