Madonna rendezi a saját életéről készülő filmet

Az énekesnő elmondta, hogy miközben színészi, zenei és táncosi pályafutását, s mellette személyes életét is bemutatja majd a produkció, a hangsúly mindenképpen a zenén lesz.
"A zene vitt előre és éltetett" – fogalmazott a sztár, akinek Diablo Cody (Juno) segít a forgatókönyv megírásában.
Madonna hozzátette, hogy sok olyan története van, amelyet korábban nem osztott meg a nyilvánossággal, ezeket és élete hullámhegyeit és hullámvölgyeit is szeretné beilleszteni a történetbe.
A film producere Amy Pascal, a Sony Pictures filmstúdió korábbi főnöke. Ő volt a producere Madonna Micsoda csapat! című baseballfilmjének is 1992-ben.
A 62 éves popsztár 2008-ban debütált filmrendezőként a Mocsok és bölcsesség című produkcióval, 2011-ben pedig W.E. címmel rendezett történelmi drámát VIII. Edward brit uralkodó és az amerikai Wallis Simpson szerelmi történetéből.
Az énekesnő legutóbbi albuma, a 2019-ben kiadott Madame X volt, pályája alatt lemezei 335 millió példányban keltek el világszerte.

Forrás: MTI
Fotó: hu.wikipedia.org



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com