MABISZ: történelmi csúcsot ért el a biztosítási ágazat

Az ágazati gyorsjelentések szerint tavaly ezermilliárd forint fölé emelkedtek a biztosítási díjbevételek, ezzel történelmi csúcsot ért el a szektor – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) csütörtökön az MTI-vel. 

    Kiemelték: a MABISZ jelenlegi tagjai összesen 1 042 milliárd forint díjbevételt könyvelhettek el 2018-ban, ami több mint nyolcvan milliárd forinttal, 8,03 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményt.
A közleményben emlékeztettek, az MNB tavalyi, tíz éves jövőképe szerint 8 százalékos éves átlagos bővülés szükséges ahhoz, hogy a piac visszatérjen a válság előtti időszakhoz.
A gyorsjelentésekből kitűnik, hogy tovább nyílik az olló az élet és nem életág között – hívták fel a figyelmet. Miközben 2015-ben még az életágból származott a több díjbevétel, azóta megfordult a trend, az életbiztosítási díjbevételek aránya a következő évben 49,6 százalékos volt, 2017-ben 48,2 százalékra csökkent, a tavalyi adatokból pedig 46,1 százalék olvasható ki – részletezték.
Az összes díjbevételen belül 561,2 millió forint a nem életágból származik, ami nyolcvan milliárd forinttal haladja meg az életágét – ismertették.
Azt is közölték, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosításokból érkező díjbevétel 173,6 millió forint volt tavaly, ami 22 milliárddal haladta meg az előző évi szintet.
A MABISZ felhívta a figyelmet arra, hogy a közölt értékeket még kis mértékben módosíthatják a májusi pontosított mérlegadatok, valamint a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. adatai. A CIG Pannónia csoport vagyonbiztosító leányvállalata idén kilépett a szövetségből és nem szolgáltatott adatot tavalyra.
A szövetségének jelenleg 26 tagja van, közülük kettő Magyarországon bejegyzett kölcsönös biztosító egyesület, hat fióktelep, a többi pedig magyarországi székhellyel rendelkező biztosító részvénytársaság.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com